Körösladányi MSK

Tavasszal dobogón végzett a Sarkadkeresztúr

Elkészítettük a Megye II-es bajnokság tavaszi tabelláját is, amin hűen látszik, hogy voltak olyan csapatok amelyek javítottak és olyanok is amelyek rontottak tavasszal. A Sarkadkeresztúr a tavaszi tabellán felfért a dobogóra, míg a Dombegyház a középmezőnyben végzett. A tavaszi tabella utolsó helyén a Csanádapáca végzett.

A Lőkösháza az őszi és a tavaszi félszezont is megnyerte, a Békésszentandrás pedig a bajnokság mindkét részében második lett. Ez a két együttes tudta megtartani legjobban a formáját. A Dombegyház sokat javított tavasszal, ha csak a szezon második felét néznénk, akkor az együttes a hetedik helyen állna a tabellán. Szintén sokat fejlődött a Sarkadkeresztúr is, az őszi 14. helyet egy tavaszi dobogós harmadik pozícói követte. A csapatnál reménykedhetnek a hasonló folytatásban.

Voltak természetesen visszaesők is, az Újkígyós, Mezőberény, Csanádapáca trió gyengén szerepelt, tavasszal ők végeztek a tabella végén, de a Békés szereplése sem sikerült fényesre a szezon második felében. A Békéscsabai MÁV is öt helyet rontott tavasszal az őszi helyezéséhez képest.

A Megye II. tavaszi tabellája, zárójelben az őszi helyezés:

Gy D V GA P
1. (1.) Lőkösháza 12 1 2 51-10; +41 37
2. (2.) Békésszentandrás 11 1 3 52-19; +33 34
3. (14.) Sarkadkeresztúr 11 1 3 34-16; +18 34
4. (3.) Medgyesegyháza 10 4 1 54-22; +32 34
5. (6.) Sarkad 10 2 3 46-24; +22 32
6. (8.) Kunágota 9 0 6 44-48; -4 27
7. (16.) Dombegyház 6 4 5 31-34; -3 22
8. (10.) Bucsa 6 3 6 26-24; +2 21
9. (13.) Battonya 6 3 6 31-40; -9 21
10. (5.) Bcs. MÁV 5 4 6 25-27; -2 19
11. (15.) Okány 6 0 9 32-37; -5 18
12. (7.) Gyomaendrőd 4 3 8 18-34; -16 15
13. (4.) Békés 3 5 7 41-39; +2 14
14. (12.) Újkígyós 2 0 13 22-60; -38 6
15. (11.) Mezőberény 1 2 12 17-66; -49 5
16. (9.) Csanádapáca 1 1 13 27-51; -24 4

Címlap: newjsag.hu

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16 − hat =