Körösladányi MSK

Csütörtök délelőtt tartotta ülését az elnökség

A 2016/17-s szezon első elnökségi ülésén kitűzték a következő bajnokság céljait, valamint a csapaton belüli változásokról is szó esett. Ezen a nyáron komoly erősítés nem várható, így talán nem is annyira meglepő, hogy csak azokra a posztokra igazoltunk, amelyek megüresedését nem tudtuk másképp megoldani.

 

A csütörtöki elnökségi ülésen tehát pont került a távozók névsorának végére. Már korábban is tudtuk, hogy Nagy Bálint valamint Kristóf Gergő Méhkeréken folytatja pályafutását, Szilágyi Zsolt pedig tanulmányai miatt igazolt el tőlünk, ha minden igaz Lőkösházán folytatja. Sajnos a szezon kezdete előtt Bagdi Csaba is jelezte távozási szándékát, a játékos Budapesten talált munkát, amit nem tud a futballal összeegyeztetni. Távozóinknak a futballpályán és az életben is további sok sikert kívánunk.

Érkezési oldalon is szerepel néhány név, hiszen a kapusposzton voltak gondjaink nyáron. Mivel Nagy Bálint eligazolt, Vastagh Zsolt pedig még több hónapig sérüléssel bajlódik, így a megüresedett posztra érkezik a több hete velünk edző Kasik Viktor a Gyulai Termáltól, valamint további egy igazolásunk van még, Farkasinszki László Dévaványáról teszi át székhelyét Körösladányba. Az érkezők névsora egészen pontosan így sem teljes, hiszen Vincze Gyula Mezőberényből visszaigazolt hozzánk, Fülöp Krisztián, Kajó Attila és Pályi István pedig a felnőtt keretben szerepel a következő idénytől, illetve még egy játékos érkezésére lehet számítani.

Jó hír a csapat körül, hogy két sérültünk is megkezdte a könnyített munkát: Viczián Dániel és Komódi Balázs is edzésbe állt a héten, reméljük ők minél hamarabb újra alkalmasak lesznek a játékra.

A célokról is essen néhány szó. A 2016/17-es kiírásban nem lesz kieső az első osztályból, így ebből a szempontból nem kell aggódnia egy klubnak sem. Az elnökség hasonlóan az előző évekhez, most is a tabella első felébe várja a csapatot (1-8. hely).

További hír, hogy a mai napon edzőmérkőzést játszunk Köröstarcsával idegenben, a meccs 18 óra 30 perckor kezdődik.

Felkészülési program:

07.30., 17:00: Körösladány – Vésztő (Megye I.)
08.03., 18:00: Körösladány – Mezőmegyer (Megye III.)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 + egy =