Körösladányi MSK

Ladányi és kígyósi rangadóval folytatódik a bajnokság

Körösladányban egy remek szomszédvári rangadót rendeznek szombaton, két nulla pontos csapat között, míg Szabadkígyóson a győzelemmel rajtoló Kondoros fog pályára lépni. Mindkét helyszínen jó meccsre van kilátás, izgalmakban nem lesz hiány az biztos!

 

Megye I.

Körösladány – Dévaványa
Jv.:
Pécs Zoltán
szombat, 17:30

Mindig presztízs meccset játszik a két csapat, így felesleges boncolgatni, hogy melyik együttes rendelkezik jobb, erősebb kerettel. A bajnoki nyitány mindkét oldalon vereséggel kezdődött, csapatunkból ráadásul két eltiltott is lesz az első fordulóból kifolyólag. Szoros, izgalmas mérkőzésre lehet számtani, hasonlóan, mint a két gárda tavaszi összecsapásán. Egy győzelem itt is, ott is jól jönne, de mint tudjuk, ez csak az egyik csapat számára lesz elérhető.

– Mindkét csapat vereséggel kezdte a szezont, ami sosem szerencsés. Kondoros elleni kupameccs sima veresége komoly gondot mutat. A Szarvas ellen idegenben beleférhet a vereség, számomra azonban meglepő a kétgólos különbség. Kijelenthető, rosszul kezdte a szezont a ladányi csapat és pontokat kell szerezniük, ha nem akarnak hamar lemaradni. Ebben a két kiállítás sem segít, főleg, hogy Laksteter az egyik leggólerősebb a mezőnyben. Hazai pályán a Körösladány esélyesebb így is, habár a Dévaványa is rendszeresen hazajár erre a pályára. Szoros mérkőzésre számítok, így, hogy két játékosa sem játszhat a hazaiaknak. A ványaiak képesek meglepetést okozni, nyílt mérkőzésen kérdés, hogy melyik csapat tud majd több gólt lőni. Megérzésem szerint a Ladány javít a bajnoki tabellán és behúzza a meccset, talán épp a Ványáról érkező Kéki vezérletével – elemezte a mérkőzést Nyéki Boldizsár, a Rákóczi Vasas játékosa.

Megye I.

Szabadkígyós – Kondoros
Jv.:
György Sándor
szombat, 17:30

Ebben a párosításban mindig jó mérkőzést láthatnak a szurkolók. Már csak azért is, mert Szabadkígyóson sosem könnyű nyerni, bár az idei szezonban eddig a Szabadkígyós sem sziporkázott. A Kondoros a kupában és a bajnokságban is jól rajtolt, ráadásul van törlesztenivalójuk is, hiszen tavasszal ugyanebben a felállásban három-egyre kikaptak. Néhány hét alapján a Kondorost lehetne a meccs esélyesének tartani, de a Szabadkígyós hazai környezetben továbbra is nagyon erős ellenfél.

– Szabadkígyóson is fiatal csapattal vágtak neki ennek az évnek. A jaminai vereség ennek ellenére meglepő számomra. Talán egy fordított eredmény, szoros győzelem vagy akár egy döntetlen lett volna a papírforma a kígyósiak szempontjából. Számukra egy erős középcsapat összeállítása lehet a cél ebben a félévben. A Kondoros két eddigi mérkőzését megnyerte, ahol a kupameccsen egy hiányos Ladányt vertek meg. Ez után azt a Tótkomlóst verték meg „kiszenvedve”, amely minden bizonnyal a mezőny végén fog végezni. A bajnoki címre beharangozott csapat számára talán most lesz az első komolyabb felmérés idegenben. Küzdelmes mérkőzésre számítok, szoros eredménnyel. Nálam ez a meccs három esélyes, de inkább a hazaiakra tennék – elemezte a mérkőzést Nyéki Boldizsár, a Rákóczi Vasas játékosa.

Így szavaztak Önök:

Sorry, there are no polls available at the moment.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − három =