Körösladány MSK

OMTK-ULE 1913 – Körösladányi MSK

Újabb sporttörténelmi pillanat az Egyesület életében, hiszen a 102 éves történetének legjobb eredményét érte el a Békés Megyei I. osztályban.

A 2019/2020-as szezonban a bajnokság leállításakor csapatunk első helyen állt, 6 pont előnnyel, de akkor hivatalosan nem avattak bajnokot, így a tegnap megszerzett bajnoki cím az első.

Csapatunk előtt az volt a tegnapi napon a cél, hogy legalább 1 pontot szerezzen a mérkőzésen, mert így tudta bebiztosítani matematikailag is a bajnoki címet! Mint később kiderült, a Szarvas okányi vereségével még erre az egy pontra sem lett volna szükség.

A feladatnak azonban maradéktalanul eleget tettek, hiszen győzelmet arattak.

Az előjelek nem voltak a legjobbak, sok hiányzó volt, így nem léphetett pályára sérülés miatt a szerdán megsérült Papp Zsolt, a korábban megsérült Almási Miklós, Malkócs Marcell pedig nem tudta vállalni a játékot, Urbán Sándor pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem volt a keretben.

Az igazolások is itthon maradtak…de ezt egy kis késéssel időben sikerült pótolni, köszönjük az OMTK-ULE sportszerű hozzáállását!

A mérkőzés döcögősen indult, már a harmadik percben kapituláltunk, Miszlai vette be a kapunkat és juttatta vezetéshez a hazaiakat. De hamar magunkhoz tértünk és 4 perc alatt szinte lezártuk a mérkőzés érdemi részét. Burai Dávid kezdte a gólgyártást a 17. percben. Kisari Tibor pedig a 18. és a 21. percben is betalált, így máris 1:3 állt az eredményjelzőn. Ezt követően a mérkőzés a szerdai kupa mérkőzés mintáját követte, játékosaink szebbnél-szebb akciókat vezettek, és közben eredményesek is voltak. Wéber László talált be a 38. percben büntetőből, majd a második félidőben csereként pályára lépő Csicsely János is megszerezte a csapat ötödik gólját. Miszlai a 87. percben egy percre felcsillantotta a reményt a hazaiknál a felzárkózásra, de Wéber a 89. percben a második megítélt büntetőt is gólra váltotta, így beállítva a 2-6-os végeredményt.

A mérkőzést követően megérdemelten ünnepelték az egyesület első bajnoki címét a játékosok és az őket elkísérő ladányi szurkolók!

Orosházi MTK-ULE 1913–Körösladány MSK 2–6 (1–4)

Megyei I. osztályú mérkőzés. Felsőház. Orosháza, 130 néző. V.: Arad megyéből. Orosháza: Marunák – Varga P. (Kovács D.), Dajcs, Kasuba, Vincze, Harangozó, Szabó Á. (Rácz A.), Gedó, Fehér, Miszlai, Czinkóczi (Csőke). Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Körösladány: Nagy B. – Ruzsa, Wéber, Bakk (Csicsely), Farkas J. (Lászik), Szántó, Zelenyánszki, Czirok, Kisari (Murvai), Talpalló (Szabó M.), Burai (Milek). Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián. G.: Miszlai a 3., a 85., ill. Burai a 17., Kisari a 18., a 21., Wéber a 38., a 88. (mindkettőt 11-esből), Csicsely a 63. percben. Jó:

Buza Barnabás, Kvasznovszky József: – Jó kezdés után gyermeteg hibákat vétve az első félidőben már szinte kialakult a végeredmény. A második félidő már csak lecsordogált. Gratulálunk a Körösladány megérdemelt bajnoki címéhez!

Ekker Attila, Futaki Krisztián: – Köszönjük szépen a hazai klub vezetőinek sportszerű hozzáállását! A csapat a korán bekapott gól után jól reagált és már az első félidőben eldöntötte a mérkőzés érdemi részét. Gratulálunk a csapatnak és a csapat vezetőinek a Körösladány bajnoki címéhez.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/56/3/25277/5/1727003.html