Körösladányi MSK

Az első tavaszi győzelemre nem várhatunk tovább!

Szombaton folytatódik a bajnokság felnőtt csapatunk számára, idén elsőnek játszunk hazai pályán. A Dévaványát fogadjuk, akik múlt héten a Jamina csapatát győzték le. Mivel tavasszal még nem nyertünk, így éppen ideje lesz bezsebelni az első három pontot, ha a dobogóról nem akarunk lecsúszni.

 

Harmadik tavaszi mérkőzésünk következik szombaton, ellenfelünk pedig a szomszédvár Dévaványa csapata lesz, akik jelenleg az utolsó helyen tanyáznak. Ez azonban senkit se tévesszen meg, hiszen ebben az esztendőben egyelőre több pontot szereztek nálunk. A Vésztővel döntetlent játszottak, míg múlt héten a Jamina csapatát négy-egy arányban győzték le. Gyorsan visszatekintve a mi eredményeinkre is: Békéscsabán gól nélküli döntetlent értünk el, Gyulán pedig vereséget szenvedtünk.

Idén tehát nincs még győzelmünk, bár reméljük, hogy ez hétvégén változik. Az aktuális forma igaz a vendégek mellett szólhat, az is biztos, hogy a jelenlegi gyengébb szereplésünk miatt kettőzött erővel érkeznek a dévaványaiak, de a hazai pálya előnyét ki kell használnunk. Meg aztán az elért idei két eredmény sem tükrözi a csapat képességét, sokkal több van a játékosokban.

Kilenc egymás elleni meccs: a két gárda közös múltját egyszerű jellemezni, hiszen 2011-től 2015 tavaszáig egy sikeresebb dévaványai időszakról beszélhetünk, míg 2015 őszétől csapatunk dominál a két együttes párharcaiban. A 2017/18-as kiírásban három-null arányban nyertünk az odavágón.

Hiányzóink is lesznek a találkozón: Kajára A. kapusunk továbbra is sérült, míg Ruzsa Z. eltiltását tölti hétvégén. Ők biztosan nem lépnek pályára a Dévaványa ellen. Vastagh Zs. viszont ott lehet ellenfelünk kezdőjében, így pedig volt kapusunk elsőnek véd excsapata ellen.

A hétvégi mérkőzés fontos lesz számunkra, hiszen amellett, hogy a szomszédvári hangulat garantált lesz, meg kell lennie az első győzelmünknek, mert egy újabb botlás szinte biztosan a dobogós helyünkbe kerülne. A két csapat közötti tabellán látható különbség szinte biztosan eltűnik szombaton, de maximális akarattal és odaadással, hazai környezetben meglehet az első tavaszi sikerünk. Hajrá fiúk, hajrá Ladány!!!

2018. március 17., 15:00
Körösladányi MSK – Dévaványai SE
(ősszel: 3 – 0)

Örökmérleg:

Dévaványai győzelem: 4
döntetlen: 1
Körösladányi győzelem: 4

Előző mérkőzések:
Dévaványa – Körösladány 0-3 (2017)
Dévaványa – Körösladány 1-1 (2017)
Körösladány – Dévaványa 4-1 (2016)
Körösladány – Dévaványa 2-0 (2016)
Dévaványa – Körösladány 2-3 (2015)
Körösladány – Dévaványa 1-3 (2015)
Dévaványa – Körösladány 2-1 (2014)
Körösladány – Dévaványa 1-3 (2012)
Dévaványa – Körösladány 2-1 (2011)

További párosítások: Kondoros – Szeghalom, Jamina – Vésztő, Mezőhegyes – Rákóczi Vasas, Szarvas – Békéscsabai Előre II., Méhkerék – Gyulai Termál

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 3 =