Körösladányi MSK

Vasas II. – Körösladány

Könnyen indult, de nehéz lett a vége az NB III. Keleti csoportjának 21. fordulójában a Vasas II. elleni mérkőzésünknek.

Csapatunk remekül kezdte a mérkőzést hiszen a 9. percben már két góllal vezettünk, előbb Csicsely értékesített egy büntetőt, amit a hazai kapus hozott össze, aki letarolta a kiugró Czirokot, majd másfél perccel később egy szabadrúgást varázsolt Zelenyánszki fejére, aki 10 méterről a jobb felső sarokba bólintott.

Aztán érthetetlen okból visszavettünk a tempóból, talán a fejben az járhatott, hogy könnyű lesz ez a mérkőzés! De a jól képzett fiatalokból álló hazaiak nem adták fel, kóbor előrevágott labdákból próbáltak építkezni gyors játékosaik révén, a játék kiegyenlítetté vált, aztán a 26. percben Rab a saját térfeléről vágta előre a labdát, amire Riesz csapott le és 19 méterről a bal alsó sarokba lőtt. Ezt követően kisebb lehetőségek adódtak mindkét kapu előtt, a hazaiak kapusa hárított egy veszélyes közeli fejest, majd Zelenyánszki ollózva próbált gólt szerezni, de ezt már könnyen hárította a kapus. Aztán a félidő utolsó percében érkezett a hideg zuhany, szintén egy előrevágott labdát Mamusits 15 méterről lőtte a hálónkba, a védelem asszisztálása mellett.

A második félidő elejét megnyomtuk, beszorítottuk a hazaiakat, míg a hazaiak kontrákra rendezkedtek, be ebből egy alkalommal közel kerültek a gólhoz is, de Varga D. 19 méteres lövése a felső lécen csattant. A csereként beálló Farkas János harcolt ki egy tizenegyest, amit saját maga értékesített, laposan a jobb alsóba lőve a labdát.

Voltak még ígéretes helyzeteink, többek között Cservenák közelről lőtt a kapusba egy kiugratást, de az utolsó negyedórában inkább a három pontot tartottuk fontosnak, mint a szép játékot. Ennek meg is lett az eredménye, a hazaiak nem tudták áttörni a védelmünket. A legveszélyesebb akciójuk Varga D. 18 méteres lövése volt, a kezezést reklamáló védőink között lőtte el a labdát, de Kertész védte a lövését, ezzel végett is ért a mérkőzés, amely fontos 3 pontot és újra dobogót ért számunkra.

Vasas FC II–Körösladány MSK 23 (22)

NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Budapest, 100 néző. Vezette: Horváth Patrik (Gordos Árpád Mihály, Gergely Márton).

Vasas: Bánfalvi – Hosszú, Puskás, Szunyog (Varga D., 60.) – Farkas B., Rab, Pócs (Szabó B., 76.), Farkas J. – Mamusits, Riesz (Herrich, 60.), Kovács D. Vezetőedző: Harmati Tamás.
Körösladány: Kertész – Malkócs, Wéber, Bakk (Jánovszki, 65.), Illés – Zelenyánszki (Farkas J., 65.), Ruzsa – Czirok, Csicsely, Burai (Kisari, 85.) – Cservenák (Szántó B., 85.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Riesz (25.), Mamusits (44.), ill. Csicsely (7. – 11-esből), Zelenyánszki (9.), Farkas J. (69. – 11-esből).

Jó: Rab, Riesz, Mamusits, Puskás, ill. Zelenyánszki, Illés, Czirok, Cservenák,

Ekker Attila: – Gyorsan vezettünk kettő-nullra, ami talán annak köszönhető, hogy fejben rákészültünk a rossz körülményekre. Érződött, hogy labdaszerzés után az ellenfelünk remekül indul el a kapunk felé, ebből voltak gondjaink az első félidőben. Ugyanakkor a folytatásra rendezték a sorokat a fiúk, és talán ennek köszönhetően is megérdemelten nyertünk.