Körösladányi MSK

Körösladány – Szekszárd

Az első heti közös felkészülést tesztmeccsel zárta a Körösladány MSK frissen NB III-ba visszajutó csapata. A Sebes-Körös partiak a Közép csoport 14. helyén végző Szekszárdot fogadták szombat délután, amely a látottak alapján előrébb tart a munkában.

Körösladány MSK–Szekszárd UFC 24 (12)

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Körösladány, 100 néző. Vezette: Bakos.

Körösladány: Szabó Marcell (Kertész, 46.) – Illés, Wéber (Bakk, 60.)Papp D., Talpalló (Murvai, 75.) – Bojtos (Malkócs, 16.), Ruzsa (Szántó B., 75.)Zelenyánszki, Czirok – Csicsely (Milek, 60.) – Kisari (Farkas J., 45.)Körösladányi gólszerzők: Czirok, Farkas J. (11-esből).

A hazaiaknál Szántó Mihály sérülés miatt hiányzott, akadtak ellenben próbázók, mint például Papp Dávid, Bojtos Tamás, Illés Richárd, vagy a két kapus, Szabó Marcell és Kertész Tamás. Leginkább rájuk, illetve a képességeikre volt kíváncsi a hazai szakvezetés, az eredmény másodlagos fontossággal bírt.

A Szekszárd kezdettől próbálta dominálta a játékot és egy védelmi megingást kihasználva már az elején megszerezte a vezetést. Czirok szépségdíjas szabadrúgásból egyenlített, de erre is érkezett válasz egy szöglet utáni fejesből. A második félidőre sort cseréltek a vendégek, de így növelni tudták az előnyüket. Sokáig kapukra veszélytelen mezőnyjáték folyt, míg nem a szekszárdiak egy mélységi indításból újabb gólt szereztek. A meccs hajrájában Farkas János büntetőt hibázott, pár perc múltán újabb tizenegyest harcolt ki a hazai gárda, ezt viszont már értékesítette a támadó.

A frissebbnek tűnő szekszárdiak kevesebb hibát vétettek, lehetőségeikből négyet is gólra váltottak. A házigazdák egy hetes közös munka után érthetően nem voltak még topon, kiérződött az összeszokottság hiánya.

Ekker Attila: – Nagyon a munka elején járunk, ezért ma leginkább csak az új játékosok megfigyelésére helyeztük a hangsúlyt. Sportszerű ellenféllel találkoztunk, köszönjük a látogatást, sok sikert kívánunk a szekszárdiaknak a bajnoki évhez.