Körösladányi MSK

Csapatunk az NB III. 13. fordulójában az Eger SE csapatát fogadta, hazai pályán.

Az első félidő elején az egriek próbálták letámadni a csapatunkat, de nem tudták igazán zavarba hozni a védelmünket, akik a hiányzó Wéber László hiányában Zelenyánszki László vezérletével álták az útját az egri támadásoknak.

az első negyedóra elteltével csapatunk átvette a játék irányítását egyre több időt töltöttünk az egriek kapuja előtt, több kisebb lehetőséget alakítottunk ki, de ezeket el is puskáztuk.

Aztán a 22. percben Burai törte meg a jeget, egy kiugratás után talált a hálóba. (1:0)

Fokoztuk a nyomást aztán a 28. percben egy Zelenyánszki által visszafejelt labda csattant a kapufa felső élén, rá ké percre Burai lőtte Csicsely passzát a kapusba.

A 41. percben megérdemelt büntetőhöz jutottunk, Burger Botond Czirokkal szemben szabálytalankodott a büntetőterületen belül, Csicsely pedig nem hagyta ki, szépen helyezett a kapuba. (2:0)

A második félidő elején próbáltuk eldönteni a mérkőzést, melyre minden lehetőség adva volt, sorra dolgoztuk ki e helyzeteket és sajnos ki is hagytuk ezeket. A legközelebb a gólhoz Farkas ziccerénél álltunk az 53. perceben, de támadónk nem tudott élni a lehetőséggel.

Aztán ahogy lenni szokott a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, az addig a kapuig sem jutó vendégek is büntetőhöz jutottak. Talpalló Ákos szabályos szerelését ítélte meg némi gondolkodás után a játékvezető szabálytalannak. A labda mögé a korábbi NB I-es gólkirály Simon Attila állt, aki higgadtan belőtte a hálóba. (2:1)

Vérszemet kaptak a vendégek, mi pedig egy kicsit összezavarodtunk, pontatlanul játszottunk, sok hibát vétettünk a saját térfelünkön is. De a védelem hősiesen állta a rohamokat, Kertész Dániel pedig hárított minden próbálkozást ami eljutott a kapujáig.

Ahogy telt az idő egyre jobban kijöttünk a szorításból, kisebb lehetőségeket alakítottunk ki, de ezekből sem született meg a mindent eldöntő gól.

A szakmai stáb cserékkel frissítette a csapatot, így a 89. percben pályára lépett első NB III-as mérkőzésén a saját nevelésű Szabó László is.

Körösladány MSK–Eger SE 2–1 (2–0)

NB III.-as mérkőzés. Körösladány 270 néző. V.: Nagy Attila.

KMSK: Kertész D. – Ruzsa, Bakk, Csicsely, Farkas J. (Papp D., 69.), Zelenyánszki, Czirok (Szabó L., 89.), Szántó M., Pusztai, Talpalló Á. (Cservenák, 69.), Burai D. I. (Malkócs, 79.).

Vezetőedző: Ekker Attila.

Eger: Szalay A. – Dobler (Gáspár M., 46.), Hadnagy (Berki P., 81.), Jónyer, Simon Attila, Rébék (Nagy G., 67.), Papp K., Juhász G., Kispál (Farkas G., 67.), Burger, Kovács D.

Vezetőedző: Céró Bálint.

G.: Burai D. I. a 22., Csicsely (büntetőből) a 41., ill. Simon Attila (büntetőből) a 60. percben. KMSK jó: Zelenyánszki, Szántó M., Pusztai, Ruzsa, Csicsely.

Ekker Attila: – Mindkét csapat vehemensen kezdte a mérkőzést, de később felül tudtunk kerekedni az ellenfélen és megérdemelten nyertünk.