Körösladányi MSK

Mesterhármasok hétvégéje volt a múlt heti

Négy játékos ért el mesterhármast az előző hétvége fordulójában, nem is meglepő, hogy mind a négy játékos csapata nyerni is tudott az adott meccsen. Ki gondolta volna továbbá, hogy a forduló után a Bucsa zsinórban negyedik győzelmét zsebeli be, a Battonya pedig sorozatban harmadjára nyert. A Szarvas ugyan ikszelt, de már negyedik mérkőzésüket hozták le kapott gól nélkül.

 

Az elmúlt hétvége legnagyobb meglepetését két alsóházi csapat okozta. A Dévaványa és a Vésztő is értékes pontot szerzett idegenben, előbbi csapat Mezőhegyesen, utóbbi pedig Szarvason játszott döntetlent. Bravúrok terén a Szabadkígyós nyolc emberrel elért döntetlenjét lehetne kiemelni, vagy az Újkígyós dobozi pontszerzését, a csapat a hajrában dolgozott le kétgólos hátrányt.

Az előző forduló legfontosabb találatát a csanádapácai Kránitz Attila szerezte, aki már a negyedik percben betalált a Békéscsabai MÁV kapujába, ez a találat pedig három pontot jelentett csapatának, valamint bennmaradó helyre is kerültek. A hétvége egyébként a mesterhármasokról szólt, négy gólig egy támadó sem jutott. A Megye I-ben Laksteter Jován (Körösladány) és Tasi Róbert (Rákóczi Vasas), a Megye II-ben pedig Kardos Imre (Békés) és Bányai Jenő (Bucsa) jutott három gólig.

A forduló utáni érdekesség, hogy a Szabadkígyósból ismét három játékost állítottak ki, amire ugyan még nem volt példa a csapatnál, de dupla kiállításra már volt példa náluk. Az együttes kilenc meccs alatt hat piros lapot kapott, ráadásul volt akit már kétszer állítottak ki.

Kapott gól nélküli percek a 9. ill. a 10. forduló után

Megye I.

183 perc – Szarvas
99 perc – Rákóczi Vasas
90 perc – Vésztő

Megye II.

112 perc – Csanádapáca
101 perc – Gyomaendrőd

Győzelmi sorozat a 9. ill. a 10. forduló után

Megye I.

8 meccs – Kondoros
2 meccs – Füzesgyarmat
1 meccs – Körösladány, Rákóczi Vasas

Megye II.

4 meccs – Bucsa
3 meccs – Battonya
2 meccs – Békés
1 meccs – Csorvás, Csanádapáca, Gyomaendrőd, Lőkösháza

Kapott gól nélküli mérkőzés 9 ill. 10 forduló után

Megye I.

4 meccs – Szarvas
3 meccs – Rákóczi Vasas
2 meccs – Füzesgyarmat, Rákóczi Vasas, Kondoros, Mezőhegyes
1 meccs – Szeghalom, Körösladány, Jamina, Tótkomlós, Vésztő

Megye II.

4 meccs – Békésszentandrás
3 meccs – Békés, Sarkad
2 meccs – Újkígyós, Lőkösháza, Battonya, Okány, Kunágota, Gyomaendrőd
1 meccs – Doboz, Sarkadkeresztúr, Békéscsabai MÁV, Csorvás, Csanádapáca

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 − tizenegy =