Körösladányi MSK

Nem ilyen őszre számítottak Vésztőn

Csupán egyetlen győzelem termett ősszel a vésztői csapatnak, emellé pedig párosult négy döntetlen is, amivel összesen hét pontot szereztek. Mindez a 11. helyre volt elég, de a klubnak elég peches szezonja volt, hiszen többször az utolsó pillanatokban veszítettek pontot, pontokat, arról nem is beszélve, hogy többször eltiltások és sérülések gátolták őket a munkában. A csapat őszét Bessenyei László értékelte.

 

– Sajnos nem úgy sikerült az őszi szezonunk, ahogy azt elképzeltük a szezon elején. Semmi nem jött össze, bár minden mérkőzésen jól játszottunk, de a gólokkal adósak maradtunk. Az utolsó öt fordulóban már jöttek a pontok is, de főképp a döntetlenekből, az utolsó fordulóban pedig megszereztük első győzelmünket, így legalább szépen zártuk a 2016-os évet. Ez az egy örömünk lehet az ősz után. Ilyen teljesítményt követően nehéz pozitívumot kiemelni, de volt néhány meccsünk, ahol mindenkin láttam az elszántságot és a győzni akarást, még ha ez utóbbi legtöbbször nem is jött össze. Tavasszal erre lesz szükségünk, az őszt pedig el kell felejteni és menni tovább – értékelte az őszt Bessenyei László.

6

Nem sok olyan mérkőzés volt, amire szívesen emlékszik vissza a játékos az őszből, de egyet mégis kiemelt Beska: „A Szarvas elleni döntetlenre nagyon jó visszaemlékezni, hiszen a találkozó előtti héten a Füzesgyarmat nagyon megszórt minket, így mindenki azt hitte, hogy majd Szarvason is nagy vereségbe szaladunk bele. Akkor viszont nem ijedtünk meg és igazságos eredmény született. A jövőre nézve folytatni kell azt az utat, amit az utolsó öt fordulóban elkezdtünk, jó edzőnk és jó játékosaink vannak, a vezetőségre is bármikor számíthatunk, szóval minden adott egy jó szereplésre.”

Csapata értékelését követően a rendhagyó tizenhárom csapatos bajnokságról is kérdeztük Bessenyei Lászlót, aki úgy érzi, hogy a színvonal évről-évre csökken, de reméli, hogy a megye legmagasabb osztálya hamarosan visszanyeri azt a színvonalat, ami évekkel ezelőtt volt.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × négy =