Körösladányi MSK

Vegyes képet festett a szabadkígyósi csapat

Pozsár Gábor, a szabadkígyósi futballcsapat játékosedzője értékelte együttese őszi szereplését. Elmondása szerint vegyes képet festett a csapat, hullámzóan teljesítettek, de ez a gárda értékes emberekből, értékes futballistákból áll, tavasszal lehet javítani! A Szabadkígyós nyolcadik helyen végzett 13 ponttal.

 

Kérlek, értékeld csapatod őszi szereplését!

Elég vegyes képet festettünk. Voltak jó és kevésbé jó mérkőzéseink. Kicsit nagyobb odafigyeléssel és fegyelmezettséggel előrébb is lehetnénk, ezen mindenféleképpen javítanunk kell a következő időszakban. Azt vettem észre, hogy a magasabban jegyzett csapatok ellen mi is koncentráltabb játékot tudunk mutatni. Viszonylag sok gólt rúgtunk, de elég sokat is kaptunk, ezen változtatnunk kell, de mivel én is támadó felfogású játékos voltam, fontosnak tartottam, az ellenfél kapuja előtti határozottságot és a minden áron való gólszerzést, de a védekezésünkre is oda kell figyelnünk, mert minden abból indul ki.

Mivel voltál elégedett és mivel nem a szezon során?

Mint már említettem viszonylag sok gólt rúgtunk, de sokat is kaptunk. Ennél is fontosabb, hogy nagyobb felelősséggel kell a saját és az ellenfél kapuja előtt is tevékenykednünk. A vége felé az edzéslátogatottság is visszaesett, ami kifejezetten nem tetszett, de ezt annak is betudhatom, hogy korábban egy erős mag volt jellemző Szabadkígyóson, ami ugyebár a „visszavonulásokkal” kicsit megtört, de igyekszünk továbbra is egy jó közösséget fenntartani, mert mindig ez volt jellemző a kígyósi focira. Bízom a játékosokban, mondhatnám azt is, hogy a barátaimban, mert nevezhetem őket annak is. Remélem megértik azt, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb Megyei I. osztályú csapatához, talán az egyik legjobb közösségéhez tartoznak, amire érdemes időt és fáradságot áldozni, hétköznap kétszer két órát, illetve hétvégén kilencven percet.

Melyik volt az a mérkőzés, amelyikre szívesen emlékszel vissza, és miért?

Elég hullámzó volt a teljesítményünk, de a jó erőkből álló Szarvas ellen kifejezetten jól futballoztunk, és ha jobban koncentrálunk az utolsó passzoknál és a befejezéseknél, akkor még szebb eredményt érhettünk volna el.

Körösladány - Szabadkígyós 2-2

Tizenhárom csapatos Megye I. volt illetve lesz ebben a szezonban. Szerinted így milyen volt a bajnokság első fele?

Az sajnos elkeserítő, hogy Békés megyében a megye első osztályában 13 csapat van. Kevés volt a mérkőzés és ugyebár ennek a szép játéknak a sava-borsa ez, azaz éppen a játék, a mérkőzés lenne.

Ha egy mondatban kellene jellemezni csapatodat, akkor mi lenne az a mondat?

Sokszor szertelenség jellemzett bennünket, de értékes emberekből és értékes játékosokból álló csapat a mienk, akik ha nem akarják túl bonyolítani ezt a játékot, és mind a fiatalabbak, mind az idősebbek rendezik gondolataikat és elkezdenek egymásért küzdeni, ahogy azt tették bizonyos meccseken az ősszel is, akkor biztos előrelépünk és egy újabb szép tavasz elé nézünk.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő + öt =