Körösladányi MSK

ÉLŐ: Méhkerék – Körösladány

A 4. forduló Megye I. osztályú rangadóját vasárnap rendezik meg Méhkeréken, ahol nevezetesen éppen csapatunk képviselteti magát. A Méhkerék otthonában nehéz mérkőzésre számítunk, az elsődleges beharangozók szerint inkább a hazaiak a favoritok, de próbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy bravúrt mutassunk be. Kövesse velünk élőben a találkozót!

 

Méhkeréki SE – Körösladányi MSK 3 – 0 (0 – 0)

Frissítés

 

Olvasóinknak köszönjük a figyelmet!


92′   Véget ért a találkozó, a Méhkerék három-null arányban nyerni tudott.


CSERE   90′   Popovics M. is beáll, a két gólt szerző Sztojka jön le.


CSERE   89′   Farkasinszki az utolsó cserénk, Kristóf helyét veszi át.


CSERE   89′   Volt játékosunk is kap egy percet, Komódi B. Geigert helyére állt be.


GÓL   88′   Teljesen kinyíltunk, így újabb labdavesztésünket büntette a hazai csapat, Geiger kiugratása után Sztojka nem hibázott kapussal szemben. (3-0)


GÓL   85′   Kinyíltunk, ez lett a vesztünk: a csereként beálló Komlósi megy el Kristóf mellett, majd a középre passzolt labdát Sztojka értékesítette. Eldőlt a találkozó. (2-0)


84′   Papp Zs. vezette kapu felé a lasztit, Takácshoz passzol, aki centerez, de középről kivágják a labdát.


84′   Takács távoli lövése sikerül gyengére, nem találta el a kaput sem.


83′   A hajrában valószínűleg kitámad csapatunk, az egyenlítés reményében, így a végére még maradnak izgalmak.


80′   A méhkeréki szabadrúgás az oldalsó kapufáról jön ki.


CSERE   80′   Hajdu Zs. helyére Paulik Á. áll be.


CSERE   77′   Knyihár D. hagyja el a pályát, a helyére Takács B. áll be.


77′   Kristóf szabadrúgása csúnyán kapu fölé megy,


SÁRGA LAP   76′   Szabó Cs. Papp Zs. lerántásáért kap sárgát. Jó helyről jöhetünk szabadrúgással, ez egyenlítési lehetőség lesz.


CSERE   72′   Cserél a Méhkerék, Piti L. jön le és a helyére Komlósi M. állt be.


GÓL   71′   Megszerzi a vezetést a Méhkerék, labdavesztésből indult a támadás, Sztojka betört a tizenhatoson belülre, majd az üresen álló Kovács Gy. elé passzolt, aki értékesítette a lehetőséget. (1-0)


68′   Közben már kontráztunk, Burai ugratta ki Hajdut a jobb oldalon, jó helyről tüzelt játékosunk, de sajnos a kaput nem találta el. Hatalmas helyzet volt.


68′   Sajnos egy rossz passzból megindult a Méhkerék, szögletre kellett tisztáznunk. A hosszúra száll a beadás, Wéber fejesét viszont Nagy B. védi.


67′   Geigert lőhetett tizenhat méterről, a lövés azonban kapu mellé ment.


64′   Méhkeréki szögletet láttak a nézők, amiből végül bedobás lett.


SÁRGA LAP   63′   Ha minden igaz Bondár A. a kispadon kapott sárgát.


63′   Burai lépett ki a félpályáról remekül, de mire a tizenhatoshoz ért már két védő is utolérte, végül nagy lehetőséget puskáztunk el, még kaput eltaláló lövés sem lett a helyzetből.


62′   Hajdu távoli lövése elkerüli a hazai kaput. A második félidőben kicsit aktívabbak a csapatok.


61′   Ruzsa indítja szélen Burait, aki középre passzol, de Wéber becsúszva szögletre tisztáz. A sarokrúgás hosszú, de szerencsére újabb szöglettel jöhetünk.


CSERE   59′   Krajcs jön le, Kovács Gy. pedig beáll hazai oldalon.


55′   Szöglet következik, melyet a Méhkerék fog elvégezni. Jól jön be, Nagy B. öklöz, de már szabadrúgást kaptunk.


52′   Remek beívelés szállt Hajdu felé, de Patka kapus lehúzza a levegőből a lasztit, még éppen jókor.


49′   Első szögletet végezhetjük el a mérkőzésen: a kapus kezében hal el a labda.


46′   Zsömbörgi ugratta ki Kékit, de lövése kapu mellé megy.


46′   Elkezdődött a második játékrész is.


CSERE   46′   Burai I. D. állt be Laksteter J. helyére.


2. félidő


Félidő


45′   Kéki beadását kicsúsztatják a hazai védők, ebből jön egy kontra, de Kristófnál elhal a támadás, a játékvezető pedig lefújja az első játékrészt.


42′   Újabb szögletet végezhet el a Méhkerék, Fülöp tekeri középre a labdát, de Nagy B. öklöz ismét.


40′   Boros Á. beadását végül Kristóf hatástalanítja, majd Krajcs lövésébe belelépünk, így sarokrúgás következik. Nagy B. öklözi a kapura csavart szögletet, újabb következik, ezt pedig Nagy B. már előre öklözi, Geiger ollózása pedig nem lett veszélyes.


37′   Első szöglet következik a mérkőzésen, amit a Méhkerék végezhet el. Veszély azonban nem lett belőle.


36′   Hajdu Zs. lövése ment kapu mellé-fölé. Nem adtunk még Patkának munkát.


SÁRGA LAP   32′   Krajcs G. is besárgul, visszahúzásért kapta.


29′   Nagy G. a sorfalba rúgja, majd Krajcs ismétlése is hamar elhal.


28′   Jó helyről végezhet szabadrúgást a Méhkerék, veszélyes lehet.


SÁRGA LAP   25′   Sztojka Á. kap sárga lapot.


24′   Kristóf oldalról elvégzett szabadrúgása után Ruzsa fejelt, de komoly veszély ebből a lehetőségből nem lett.


21′   Krajcs lőtt távolról, veszélyes volt, mert a kapu előtt lepattant a labda, de szerencsére mellé ment.


19′   Krajcs beadása után kellett felszabadítanunk. Túl sok esemény nincs a találkozón.


14′   Próbál hiba nélkül játszani mindkét csapat, a kapuk komoly veszélyben egyelőre nem forognak.


7′   Geiger N. kapott remek labdát, húsz méterről tüzelt, Nagy B-nak lábbal kellett hárítania.


5′   Egyelőre a Méhkerék aktívabb a meccsen, ez érthető, a hazai környezetben próbálják megnyomni a találkozó elején. Igazi helyzetig eddig nem jutottak.


1′   Útjára indult a labda Méhkeréken, a hazaiak kezdték a találkozót.


1. félidő


A két csapat összeállítása:

Méhkeréki SE: Patka Gy. – Boros Á., Szabó Cs., Wéber L., Krajcs G., Nagy G., Piti L., Sztojka Á., Ruzsa Sz., Fülöp T., Geiger N.; kispad: Vasas G., Komlósi M., Bondár A., Pilán R., Kovács Gy., Komódi B., Popovics M.

Vezetőedző: Bíró Róbert

Körösladány MSK: Nagy B. – Zsömbörgi M., Ruzsa Z., Viczián D., Knyihár D., Kéki Cs., Papp Zs., Kristóf G., Zsíros P., Hajdu Zs., Laksteter J.; kispad: Kajári A., Farkasinszki L., Takács B., Paulik Á., Keresztesi K., Burai I. D.

Vezetőedző: Fodor Sándor


A 4. forduló szombati eredményei: Gyulai Termál – Kondoros 0-2, Rákóczi Vasas – Dévaványa 2-1, Szarvas – Szeghalom 3-0, Mezőhegyes – Jamina 2-1

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 + tizenhét =