Körösladányi MSK

A második félidőben dőlt el a három pont sorsa

Ahogy ősszel idegenben, most ugyanúgy hazai pályán is kettő-null arányban győztük le a pusztaföldváriakat. Csapatunk a második félidőben hat perc alatt tudta le a mérkőzés érdemi részét, igaz a találkozót végig uraltuk.

 

Hazai pályán folytatódott csapatunk számára a bajnokság, és az első félidei gól nélküli döntetlent követően a második játékrészben gyorsan berámoltunk két gólt. Ez el is döntötte a találkozó érdemi részét. Mivel a mérkőzésen végig domináltunk, így megérdemelt hazai siker született.

A tabellán továbbra is 4 pont előnyünk van a harmadik helyen. Jövő héten ismét hazai pályán játszunk, a Sarkadkeresztúrt fogadjuk.

Körösladányi MSK II. – Pusztaföldvári SE 2 – 0 (0 – 0)
Gólszerzők: Szántó Cs. az 52. és Boros Zs. az 57. percben.
Sárga lapok: Kajó A. a 68., Hajdú N. a 79., Kántor M. a 91., Pályi I. a 92. ill. Rafael R. a 67., Burián Zs. a 76. és Futó R. a 87. percben.
Jók: Hajdú N., Keresztesi K., Kajó A., Almási M., Szántó Cs. ill. Friedl J., Baukó T., Jónás Cs., Rafael Re.

zárt kapuk mögött

Körösladányi MSK II.: Vass K. – Kajó A. (Somogyi M. a 69′), Kántor M., Keresztesi K., Pályi I., Almási M., Hajdú N., Boros Zs. (Szuroka Zs. a 78′), Kozák Á. (Havran M. a 73′), Szántó Cs. (Szántó B. a 61′), Egeresi L. (Szabó L. a 67′)

Vezetőedző: Keresztesi János

Pusztaföldvári SE: Friedl J. – Burián Zs. (Fekete S. a 75′), Rafael Ri., Erdélyi S. (Tóth L. a 79′), Bogár P., Rafael Re., Futó R., Baukó T., Ordó S., Gál Sz. (Takács D. a 72′), Jónás Cs.

Vezetőedző: Árgyelán Péter

Keresztesi János: Végig uraltuk a mérkőzést, így megérdemelt győzelmet arattunk a sportszerű vendég csapat ellen.

Árgyelán Péter: Nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen, az ellenfél berúgta a helyzeteit, így jogosan szerezték meg a három pontot. Gratulálok a hazaiaknak!

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 3 =