Körösladányi MSK

A MOL Magyar Kupa sorozattal indul a bajnoki idény szombaton

Egy héttel a bajnokság kezdete előtt a MOL Magyar Kupa sorozat első fordulójában lép pályára csapatunk. Ellenfelünket az előző szezonból jól ismerhetjük már, viszont most egy osztálynyi különbség lesz a csapatok között.

 

A nyári edzésmunka befejeztével elkezdődik a tétmérkőzések sora. Szombaton hazai pályán fogadjuk az FC Dabas csapatát, akik ellen az előző NBIII-as idényben nem sikerült nyernünk sem ősszel, sem tavasszal. Most ugyan már osztálykülönbség van a csapatok között, viszont döntetlen esetén így is kétszer tizenöt perc hosszabbítás fog elsőnek következni. Amennyiben a hosszabbításban sem dől el a találkozó, akkor büntetőpontról végzett rúgások fognak dönteni. Ellenfelünknél lesznek ismerős arcok is, hiszen néhány játékosunk épp az FC Dabashoz szerződött nyáron.

Reménykedünk abban, hogy ha az előző kiírásban nem sikerült a bajnokságban nyerni a dabasiak ellen, akkor most a kupában sikerül, és tovább lépünk a következő körbe.

2021. augusztus 7., 16:30
Körösladányi MSK – FC Dabas

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 5 =