Körösladányi MSK

Nem sikerült lezárnunk a mérkőzést, így be kell érnünk az egy ponttal

Az első félidőben kétszer is vezetést szerzett a Nagyszénás, azonban mégis csapatunk mehetett egygólos előnnyel a félidei szünetre. A fordulást követően aztán volt alkalmunk lezárni a találkozót, ez azonban elmaradt, így a hazaiak kiegyenlítettek és csak egy pontot szereztünk.

 

10. perc: Nagy Sz. tudott kilépni a jobb oldalon, Kapusival szemben pedig biztos lábbal lő a kapuba. (1-0)

19. perc: Szabadrúgást végeztünk el, ami után Szabó Á. fejelte vissza Wéber elé a labdát, ő pedig kapásból szép gólt ért el. (1-1)

35. perc: Ismét egy felívelésből jött a Nagyszénás, Nagyot ugratták ki, aki ismét eredményes volt. (2-1)

38. perc: Burait buktatták a tizenhatoson belül, így büntetőt kaptunk. A labda mögé Farkas állt, aki higgadtan értékesítette a pontrúgást. (2-2)

42. perc: Czirok kerülte meg védőjét, akit szintén buktattak, újból tizenegyest kapott csapatunk. Ekkor Wéber állt a labda mögé, ő sem hibázott. (2-3)

70. perc: Büntetőt kapott a nagyszénási gárda is, melyet Darida értékesített. (3-3)

72. perc: Kapusi jutott a kiállítás sorsára, miután csapatunk kapott szabadrúgást les miatt, ám kapusunk a sípszó után ütközött az ellenféllel, amiért piros lapot kapott.

A mérkőzés 3. percében Farkas próbált szemfüles gólt szerezni, ám a távolról kapura emelt labdáját Magony szögletre tudta ütni. Ezután hidegzuhanyként érte a csapatot, hogy a 10. percben Nagy ki tudott lépni és megszerezte a Nagyszénásnak a vezetést. A 17. percben akár válaszolhattunk is volna a vezető gólra, de Burai lekészítése után Farkas lövését Magony bravúrral védte. Kicsivel később már a hazai kapus sem tehetett semmit Wéber remek kapáslövése ellen, amivel ikszre hoztuk az állást. Sajnos azonban a 35. minutumban ismét a Nagyszénás került előnybe Nagy révén, amire gyorsan jött csapatunk válasza Farkas büntetőjéből. A hazaiak aztán a félidő hajrájában még egy büntetőt összehoztak nekünk, amit Wéber értékesített, így pedig mi vonulhattunk előnnyel a szünetre.

A második félidő is jól kezdődött számunkra, Farkas szinte egyből helyzetbe is került, Magony azonban bravúrral védett. Nem sokkal később Burai elfutása után ismét a hazai kapus védett, a kipattanót pedig Czirok lőtte fölé. Az 54. percben Wéber szabadrúgása kerülte el a kaput kicsivel, majd a másik oldalon Márk került helyzetbe, Kapusi azonban szögletre tisztázott. Hosszabb mezőnymunka után aztán a 70. percben büntetőhöz jutott a Nagyszénás is, amit Darida értékesített, így újra döntetlenre módosult az állás. Két perccel később Kapusi kiállításával emberhátrányba kerültünk, de így is a győzelemért próbáltunk játszani. A hajrába érve Urbán beadásából Farkas fejelt kapu fölé, majd Burai szabadrúgása volt pontatlan. A 86. percben Nagy újra ki tudott ugrani, de Nagy B. remekül védett, majd az utolsó percben kapusunk még egyszer jól élt együtt a játékkal, így Nagy Sz. nem került helyzetbe, a mérkőzés pedig három-hármas állásnál véget ért.

A Nagyszénás ezen a hétvégén újból bizonyította, hogy hazai pályán bárkire veszélyesek lehetnek. Sajnos három-kettes vezetésnél a második félidő elején nem sikerült még egy gólt lőnünk, ami talán a mi javunkra billentette volna a mérleget. Jövő héten az OMTK-ULE csapatát fogadjuk.

Nagyszénás SE – Körösladányi MSK 3 – 3 (2 – 3)
Gólszerzők: Nagy Sz. a 10., a 35., Darida Á. (11-esből) a 70. ill. Wéber L. a 19., (11-esből) a 42. és Farkas J. (11-esből) a 38. percben.
Sárga lapok: Nagy Sz. a 34., Juhász N. a 37., Libor G. a 38., Zábrák Z. a 64., Kolozsvári J. a 90. ill. Bakk Á. a 21., Czirok J. a 68., Farkas J. a 76. és Szabó Á. a 82. percben.
Kiállítva: Kapusi G. (Körösladány) a 72. percben.

250 néző

Nagyszénás SE: Magony G. – Zábrák Z., Darida Á., Libor G., Kukovecz D. (Kolozsvári J. a 71′), Juhász N., Mazán N. (Liska T. a 61′), Vajgely Gy. (Vili M. a 71′), Rafaj P., Nagy Sz., Márk Á.

Vezetőedző: Tasi Róbert

Körösladányi MSK: Kapusi G. – Ruzsa Z., Wéber L., Szabó Á., Bakk Á., Farkas J., Kisari T. (Urbán S. a 62′), Zelenyánszki L. (Nagy B. a 74′), Czirok J., Murvai D., Burai D.

Vezetőedzők: Ekker Attila, Futaki Krisztián

Tasi Róbert: Egyenrangú ellenfele voltunk a bajnokesélyesnek. A második félidő eleji rövidzárlatot leszámítva jól játszott a csapat. Az utolsó tíz percben kis szerencsével megnyerhettük volna a mérkőzést. Gratulálok a fiúknak.

Ekker Attila, Futaki Krisztián: Sok a három bekapott gól, amiből kétszer mi hoztuk helyzetbe az ellenfelet, viszont a második félidő elején lezárhattuk volna a mérkőzést. A kiállítás után továbbra is meg akartuk nyerni a mérkőzést, de a Nagyszénás igazolta, hogy hazai pályán bárkire veszélyes.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − 7 =