Körösladányi MSK

Nem borult a papírforma, a legjobb tizenhat közé került csapatunk

A Békésszentandrás otthonában könnyed győzelmet arattunk szerda délután, így továbbjutottunk a kupában. Már a mérkőzés elején előnybe kerültünk, így nyugodtan futballozhattunk szinte az egész találkozón.

 

6. perc: Csicsely passzolta Zelenyánszkihoz a labdát, aki szembe fordult a kapuval, majd kilőtte a bal alsót. (0-1)

45. perc: Wéber szabadrúgását nem tudta hárítani a hazai kapus, így a szünet előtt kettőre nőtt az előnyünk. (0-2)

52. perc: Csicsely a gólpassz után góllal is feliratkozott, egy csel után lövése utat talált magának a kapuba. (0-3)

69. perc: Lendületes támadásból indult a Békésszentandrás, a szélről középre adott labdát pedig Balázs lőtte a kapunkba. (1-3)

82. perc: Farkas és Csicsely játszott össze, utóbbi a kifutó kapus felett átemelte a labdát, amit aztán a támadást követő Urbán továbbított a hazai kapuba. (1-4)

Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen az első lehetőségünket gólra váltottuk, már a hatodik percben. A találatot követően mezőnyjátékot láthattak a nézők, majd a 25. percben Csicsely szöglete után egy fejest védett bravúrral Buzás. A mi védelmünknek is volt dolga, egy kontra végén Wébernek kellett mentenie Balázs elől. A 28. percben már Wéber sem segíthetett, Balázs ment ziccerben a kapura, de Farkas bravúrral védett. A 37. minutumban közel kerültünk a második gólhoz, Urbán beadását Farkas J. tűzte kapura, ám a felső léc kisegítette a hazaiakat. Nem sokkal később Csicsely miután tisztára játszotta magát lövésre vállalkozott, a kapus lábbal védett. A 45. percben aztán megérett a gólunk, Wéber szabadrúgásánál már Buzás sem védhetett.

A második félidőt is egy korai góllal kezdtük Csicsely révén, ami után vissza esett a csapatok lendülete, ami a helyzetekben is megmutatkozott. A következő eseményre a 69. percig kellett várni, amikor szépített a Békésszentandrás. A 74. percben Farkas J. lövése kicsivel kerülte el a kaput, majd Farkas J. és Csicsely összjátéka után Urbán állította be a végeredményt. A 83. percben Almási M. lövésénél ismét a kapufa segített, a kipattanót Farkas J. tűzte kapura, ekkor pedig a kapus védett bravúrral. A mérkőzés zárásaként Balázs még egyszer helyzetbe került, de a kapu fölé emelte a labdát, így nem módosult az állás.

Csapatunknak sikerült legyőznie a Békésszentandrást, így a következő körbe léphettünk. A Békés Megyei Kupában tavasszal lesz folytatás, így idén már csak a bajnokságra kell koncentrálnunk. Hétvégén a Szarvas otthonában játszunk rangadót.

Békésszentandrási HMSE – Körösladányi MSK 1 – 4 (0 – 2)
Gólszerzők: Balázs M. a 69. ill. Zelenyánszki L. a 6., Wéber L. a 45., Csicsely J. az 52. és Urbán S. a 82. percben.
Sárga lapok: Tasi K. a 20., Mochnács G. a 44. ill. Szabó Á. a 21. és Murvai D. a 90. percben.

30 néző

Békésszentandrási HMSE: Buzás B. – Szabó F., Uhljár Sz., Erős D., Balázs M., Dernovics T. (Movhnács G. a 25′), Olasz I., Balogh M. (Szabó M. a 46′), Tasi K., Romhányi R. (Nemcsényi B. a 73′), Kovács N. (Virág I. a 63′)

Vezetőedző: Boér Zsolt

Körösladányi MSK: Farkas Zs. – Wéber L., Szabó Á. (Szabó M. a 46′), Csicsely J., Farkas J., Kisari T. (Burai D. a 46′), Zelenyánszki L. (Ruzsa Z. a 64′), Malkócs M. (Almási M. a 64′), Urbán S., Murvai D., Talpalló Á.

Vezetőedzők: Ekker Attila, Futaki Krisztián

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 − 11 =