Körösladányi MSK

Kétszer is vezettünk, végül mégis be kellett érnünk az egy ponttal

Megye II-es csapatunk Kevermesen lépett pályára, ahol győzelmi szándékkal vonultunk ki a gyepre. Ennek megfelelően kétgólos előnyre tettünk szert, amit a szünetre egyre csökkentett a hazai csapat.

 

A folytatásban az egyenlítés is összejött a kevermesieknek, azonban még erre is volt válaszunk, Papp Zs. harmadik gólját is megszerezte, így újra hozzánk került az előny. A mérkőzés végén mégsem örülhettünk, hiszen a Kevermes a hajrában újra ikszre hozta a találkozót.

Jövő hétvégén hazai pályán fogadjuk a Kétegyháza csapatát.

Kevermes SE – Körösladányi MSK II. 3 – 3 (1 – 2)
Gólszerzők: Szabó T. a 40., Pain D. az 52., Kukla D. a 84. ill. Papp Zs. a 25., a 36. és a 65. percben.
Sárga lapok: Pain D. a 86. ill. Talpalló Á. a 45. percben.
Jók: egész csapat ill. Papp Zs., Talpalló Á., Szabó M.

75 néző

Kevermes SE: Horváth S. – Kukla L., Orosz A., Barna M., Szabó T. (Mag Á. az 51′), Bauer K. (Vasadi S. a 83′), Pain D. (Poljak Zs. a 87′), Kukla D., Lakatos S. (Csicsely K. az 51′), Rung N., Prókai D.

Vezetőedző: Botás Attila

Körösladányi MSK II.: Vass K. (Szurgent Cs. az 54′) – Kántor M., Kovács G., Keresztesi K., Almási M. (Szentpéteri M. a 79′), Szabó M., Papp Zs., Boros Zs. (Szabó L. a 21′), Szántó Cs. (Pályi I. a 79′), Talpalló Á. (Szántó B. a 65′)

Vezetőedző: Keresztesi János

Botás Attila: Ma győzött a támadófoci! Gyönyörű gólok, igazságos döntetlen a jó játékvezető hármas közreműködésével.

Keresztesi János: Mindkét csapat előtt számos lehetőség adódott, így a döntetlen teljesen reális.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − 1 =