Körösladányi MSK

A második félidő elején dőlt el a pontok sorsa

Megye II-es csapatunk vasárnap hazai környezetben lépett pályára, ellenfelünk a Kaszaper együttese volt. A találkozó előtt ki-ki meccsre lehetett számítani, ellenfelünk pocsék szériával érkezett Körösladányba, ennek ellenére sima vereségbe szaladtunk bele.

 

Az első félidőben még szoros volt a találkozó, hiszen a vendégek csak a 37. percben tudták megszerezni a vezetést. A fordulást követően azonban elég volt a kaszaperiek negyed óra, hogy kihasználják csapatunk hibáit, így a mérkőzést fél órával a hármas sípszó előtt le is zárták.

A bajnokság ugyan véget ért, ám számunkra jövő héten még lesz egy mérkőzés. Ekkor pótoljuk a Gádoros elleni elmaradt bajnokit.

Körösladányi MSK II. – Kaszaper FC 0 – 4 (0 – 1)
Gólszerzők: Dénes M. a 37., Fodor J. a 49., Pecznyik L. az 58. és Hatfaludy L. a 60. percben.
Sárga lapok: Pályi I. a 28., Kántor M. a 48. ill. Fodor J. a 28. percben.

70 néző

Körösladányi MSK II.: Vass K. (Szurgent Cs. a 82′) – Kajó A., Egeresi L., Kántor M., Szabó M., Pályi I. (Szentpéteri M. a 75′), Almási M., Szabó L. (Szántó B. a 61′), Somogyi M., Szuroka Zs., Szántó Cs.

Megbízott edző: Ilyés Lajos

Kaszaper FC: Mező S. – Fodor J., Berényi P., Jónás Z., Pecznyik L., Dénes M. (Kasza M. a 46′), Hatfaludy L., Papp B., Forgó P. (Melis G. a 72′), Pónya R., Nagy T.

Vezetőedző: Keresztes István

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − négy =