Körösladányi MSK

Gála az utolsó bajnoki mérkőzésen

Csapatunk kissé felforgatott összeállításban várta az utolsó mérkőzésre a vendég Orosházát, több meghatározó játékosunk pihent a kispadon a meccs kezdetén.

A mérkőzés előtt a Békés Megyei Ifjúsági Kupa győztes csapatunkat köszöntötték a nézők.

A kezdőrúgást az Egyesület elnöke Antal János végezte el ,aki egy kisebb megszakítást leszámítva már 53 éve vesz részt az egyesület életében, működtetésében.

A mérkőzés jó iramban kezdődött gyakorlatilag a kapujához szegeztük a vendégeket, magasan támadtunk le, sok labdát szereztünk és láthatóan nagy kedvvel játszó játékosaink folyamatosan dolgoztak ki kisebb-nagyobb lehetőségeket, de az utolsó passzok ekkor még nem sikerültek.

Aztán a 12. percben megtört a jég, ekkor a középpályán Urbán-Ruzsa-Urbán-Ruzsa volt a labda útja, aztán Ruzsától már Kisari kapta, aki levitte az alapvonal közelébe, majd keresztbe passzolt és hosszún érkező Urbán közelről lőtt a hálóba. 1:0

A vezetés a játék képén nem változtatott, a vendégek nem tudtak mit kezdeni a jól futballozó csapatunkkal.

A 23. percben növeltük az előnyünket Kisari ugratta ki Farkas Jánost középen, aki a kapus mellett a hosszúba lőtt. 2:0

Továbbra is mezőfölényben futballoztunk, aztán a semmiből szépített az Orosháza. Miszlait ugratták ki, aki futtából a rövidbe lőtte nagy erővel a labdát. 2:1

A szünetben a Körösladányi Mazsorett Csoport tartott színvonalas bemutatót, melyet a közönség nagy tapssal fogadott!

A második félidőre 4 cserével vágtunk neki, ami új lendületet adott a csapatnak és így gála lett az utolsó mérkőzés.

A 48. percben Farkas János növelte a gólok számát, amikor egy Malkócs-Czirok-Malkócs összjátékot követően Malkócs adott be jobbról, a beadást Farkas János mellre vette és egy pattanás után a hálóba lőtte. 3:1

Az 56. percben a szöglelet követően Ruzsa szerezte meg a kipattanót, majd 14 méterről a léc alá lőtt. 4:1

Ruzsa Zoltán lőtte a 4. gólunkat

3 perc múlva Vajda szerezte vissza labdát az Orosháza büntetőterületén belül, Malkócshoz passzolt, aki kapura lőtt a lövése egy védőn megpattant, a felsőlécről visszavágódó labdát Farkas János a kapuba bólintotta. 5:1

Ekkor már 5:1 állt az eredményjelző táblán és sejteni lehetett, hogy kiütés lesz a vége, mivel csapatunk változatlan lelkesedéssel, nagy iramban játszott továbbra is, kiszolgálva a közönséget!

A 69. percben Malkócs adott nagy passzt Farkasnak, aki egyedül lépett ki, elhúzta a kapus mellett, majd a gólvonalon álló védő mellett bepasszolta a labdát a hálóba, igazi grund gól volt! 6:1

A 75. percben Czirok 3 védő között lépett ki, a 16-os vonalán tolt vagy kettőt a labdán aztán nagy erővel a kapu bal odalába lőtt. 7:1

Aztán a 84. percben Vajda cselezett a büntetőterületen belül, amikor Halász egyszerűen kézzel ellökte, a büntetőt Farkas János higgadtan a balra vetődő kapus mellett a kapu jobb oldalába lőtte. 8:1

A következő gólt az Orosháza szerezhette volna, azonban Miszlai az előrerúgott labdát a kimozduló kapus mellett elvitte, az üres kapura emelte, azonban az a bal kapufát találta el, amiről kifele pattant, így Zelenyánszki könnyedén lekezelte és jött is a büntetés. Ebből a kipattanóból indított támadásban Ruzsa ugratta ki Csicselyt a védők között, aki önzetlenül az üresen álló Farkas Jánoshoz passzolt, aki megszerezte a csapat 9. saját maga 6. gólját, így beérte a góllövő listán a Jamina játékosát Miklya Miklóst.

A mérkőzést követően a közönség tapssal jutalmazta a szerdán a Békés Megyei Kupát nyerő együttesünket.

Ezt követően került sor az ünnepélyes éremátadásra. Az érmeket és a kupát Szpisják Zsolt az MLSZ Békés Megyei Igazgatója és Kardos Károly polgármester adta át a csapat játékosainak, edzőinek és a stáb tagjainak.

Aztán egy spontán mulatság kerekedett a pályán, a csapat megünnepelte azt, hogy ebben a szezonban minden olyan sorozatban amiben elindult, azt megnyerte.

Sajnos nincs sok idő az ünneplésre, mivel kedden sorsolják az osztályozós párharcokat, csapatunk vasárnap már pályára lép.

Köszönjük minden kedves szurkolónknak, támogatónknak a szezon közben nyújtott támogatásukat!

Körösladány MSK–Orosházi MTK-ULE 1913 9–1 (2–1)

Megyei I. osztályú mérkőzés. Felsőház. Körösladány, 200 néző. V.: Telek. Körösladány: Farkas Zs. – Milek (Czirok), Ruzsa, Bakk, Szántó, Kisari (Csicsely), Murvai (Vajda), Zelenyánszki, Urbán (Burai), Talpalló (Malkócs), Farkas J. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.

Orosháza: Marunák – Varga P., Kasuba, Czinkóczi, Dajcs, Vincze, Csőke (Rácz A.), Szabó Á., Péli (Halász), Miszlai, Gedó. Edző: Búza Barnabás, Kvasznovszky József.

G.: Urbán a 12., Farkas J. a 23., a 48., az 59., a 69., a 85., a 87., Ruzsa az 56., Czirok a 75., ill. Miszlai a 45. percben.

Körösladányi jók: az egész csapat.

Ekker Attila, Futaki Krisztián: – Csak a gólkülönbség volt kérdéses. Remek pályán, jó játékvezetés mellett, felszabadult, jó játékkal a csapat a valós arcát mutatta, mindenki jó teljesítményt nyújtott. Mindez magabiztos győzelmet vont maga után. Bajnokcsapathoz méltóan fejeztük be a pontvadászatot.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/56/3/25277/10/1727018.html

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × egy =