Körösladányi MSK

A lehetőség meg volt rá, mégsem zártuk szépen az évet

Második számú csapatunk Kaszaperen szerepelt a bajnokság utolsó fordulójában és sajnos 3:2 arányban vereséget szenvedett.

A mérkőzés nem indult jól, a hazaiak a 18. percben Kasza révén vezetést szereztek, de ezt két perc múlva Szabó László góljával egalizáltuk.

Folytatódott a gólpárbaj Kasza a 22. percben újra vezetést szerzett, a mérkőzés ezen szakaszában a helyzeteink megvoltak, de ezeket az ajtó-ablak helyzeteket is kihagytuk.

A 43. percben Szabó László második góljával újra döntetlen volt az állás.

A második félidőben ott folytattuk ahol abba hagytuk, kidolgoztunk helyzeteket, majd ezeket kihagytuk.

Kasza harmadik góljával 71. percben pedig újra a hazaiak vezettek, erre már nem volt, mint eddig, Szabó László révén válaszunk, bár Kozák és Kántor Máté is ziccerben hibázott.

Sajnos a verség miatt nem tudtuk szépen zárni az évet, együttesünk a 9. helyen fejezte be a bajnokságot, ami tekintetbe véve azt, hogy gyakorlatilag az U19-es együttesre épült a csapat és ebben az évadban szerepeltünk ebben az osztályban először, szép eredmény!

Gratulálunk a több fronton helytálló játékosainknak akik végig küzdötték a szezont!

Hajrá Ladány!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/56/3/23877/26/1639899.html

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 2 =