Körösladány MSK

Küzdelmes mérkőzésen, bravúros győzelem

Csapatunk hatalmas küzdelemben a BKV Előre otthonából hozta haza mindhárom pontot az NB III-as bajnokság hetedik fordulójában. Ez már a hatodik meccsünk veretlenül.

BKV Előre–Körösladány MSK 1–2 (1–1)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Budapest, 200 néző. Vezette: Nagy Attila László (Nagy Márk, Szabó Laura Emerencia).
BKV Előre: Horváth G. – Zoboki (Körösi, 68.), Szabó N., Forgács, Kubó – Benke (Girán, 68.), Csanálosi, Gyurkó, Tóth D. – Mile (Szabó Á., 15.), Tóth Sz. Vezetőedző: Albert Flórián.
Körösladány: Kertész – Talpalló Á. (Cservenák, 78.), Papp D., Wéber, Szántó M. (Csicsely, 46.) – Zelenyánszki, Ruzsa – Burai (Murvai, 90.), Zelenyánszki, Czirok (Pusztai, 70.) – Malkócs. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Forgács (1.), ill. Papp D. (19.), Wéber (67. – 11-esből). Kiállítva: Gyurkó (74.).

Rosszul kezdtük a mérkőzést, a védelem az öltözőben maradt, így a hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést Forgács révén, aki a balösszekötő helyéről 10 méterről nagy erővel lőtt a felső léc alá. (1:0)

A folytatásban már jobban koncentrált a csapat, átvettük az irányítást és a 19. percben az egyenlítés is megtörtént, egy szöglet után Papp Dániel nullszögből vette be a hazai kaput. (1:1)

Sajnos előtte néhány perccel Mile szenvedett a hazaiaktól súlyosnak tűnő sérülést, innen is mielőbbi felépülést kívánunk!

A félidő második felében a gólunk után kiegyenlített lett a játék, a hazaiak is szép akciókat vezettek, sőt az eddigi legnagyobb helyzetet is ők hagyták ki. Aztán a félidő utolsó percében egy gólt is összehoztunk, sajnos a partjelző nem látta bent a labdát, ami Burai beadása után a menteni akaró védőről került a kapuba. Az asszisztens viszont lemaradt az esetnél, így nem láthatta pontosan, hogy a labdát a másik hazai bekk már a gólvonalon túlról vágta ki.
A második félidő elején egy nagy helyzettel kezdtünk, a frissen beállt Csicsely pontos beadására Czirok érkezett, de elhibázta a ziccert.

Változatos, jó iramú ki-ki meccs folyt, gyakran forogtak veszélyben a kapuk. A mi oldalunkról egy meg nem adott büntető borzolta a kedélyeket, de aztán a 67. percben Csicsely elleni második büntetőt már megadta a játékvezető. A büntetőt Wéber erősen a jobb sarokba bombázta, szokás szerint.

A hazai csapat a vezetésünket nem tolerálta ezt a hazai gárda, paprikássá vált a hangulat. Rengeteget szabálytalankodtak, és reklamáltak, a 74. percben Gyurkó második sárga lapját is megkapta egy, a középpályán elkövetett buktatásért. A hevesen reklamáló hazai kispadról a vezetőedző és az asszisztense is sárga lapot kapott. Az emberhátrány ellenére is mindent egy lapra feltéve harcoltak a hazaiak, a legnagyobb lehetőségük a 88. percben 18 méteres szabadrúgás volt, azonban Kertész Dániel bravúrral védett.

Véglegesen lezárhattuk volna a mérkőzést a 90. percben, azonban Csicsely kihagyta ezt a lehetőséget.

Jó: Tóth D., Forgács, ill. Kertész, Papp D., Talpalló Á., Csicsely.

Ekker Attila: – Próbáltuk a játékunkat az ellenfél stílusához igazítani, de a korán bekapott gól gyorsan átírta az eltervezett forgatókönyvet. Ezen már az első félidő közepén változtatni tudtunk, a csapatunk erejét pedig megmutatja, hogy hátrányból fordítottunk nagy küzdelem árán.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 4 =