Körösladányi MSK

A Debreceni EAC vendégei leszünk a hétközi fordulóban

Csapatunk az NB III-as Bajnokság 10. fordulójában a Debreceni EAC vendége lesz holnap 16 órától.

Újabb rangadó vár csapatunkra, hiszen vendéglátóink a tabella 3. helyén állnap mi pedig a putnoki pontvesztést követően visszacsúsztunk az 5. helyre, de a pontok számát tekintve egyenlően állunk.

Ellenfelünk imponáló játékoskerettel rendelkezik, elegendő ha csak a válogatottban 22-szer pályára lépő Korhut Mihályt megemlítjük, de ne feledkezzünk meg több volt NB I-es játékosról sem, mint például Spitzmüller István, Kónya Márk, Bereczki Dániel vagy a Békéscsabán is játszó Bydzilla Anton.

Ráadásul nagyon jó formában vannak, az utolsó két fordulóban legyőzték hazai pályán a BKV Előre együttesét 5:0-ra, majd idegenben a Jászberény csapatát 4:0-ra.

Az edzőjük szintén a volt válogatott, bajnok Sándor Tamás.

Együttesünk is jó szériában van, hiszen már 8 forduló óta nem találtunk legyőzőre, előzetesen erre nem is gondoltunk, de bízzunk benne, hogy ez a lendület megmarad erre a mérkőzésre is és ponttal, pontokkal térünk haza, arról a pályáról, ahol az eddigi egyetlen vereségünket szenvedtük el a DVSC II. csapatától.

Hajrá Ladány!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét − egy =