Körösladányi MSK

U-19: Pont nélkül jöttünk haza Gyomaendrődről

U19-es csapatunk elszenvedte első vereségét a bajnokság 5. fordulójában, a Gyomaendrőd gárdája 3:1 arányban győzte le csapatunkat.

Már a második percben hátrányba kerültünk, de ezt még a 38. percben Boros Zsolt révén ki tudtunk egyenlíteni.

Hatalmas mezőfölényben játszottunk ellenfelünk ritkán jutott el a kapunkig.

A második félidőben növeltük a nyomást, azonban a hazaiak két támadásból 3 perc alatt eldöntötték a mérkőzést, bár mindkét gól fogalmazzunk úgy, hogy gyanús körülmények között született, a les szabály értelmezése úgy tűnik, sötét terület volt az partjelzőnek.

A vereséggel együtt még dobogón vagyunk, jelenleg a 3. pozíciót birtokoljuk a tabellán, ellenfelünk a győzelmével feljött az 5. helyre.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hat − 2 =