Körösladányi MSK

Az emberelőny sem hozott győzelmet

Az NB III. Keleti Csoportjának 16. fordulójában a tabella 15. helyén álló Kisvárda Master-Good II. számú csapatához látogatunk.

A mérkőzésről keretünkből többen hiányoztak, így nehéz mérkőzés várt ránk a nagyon jó erőkből álló hazai csapat ellen.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott a hazaiak labdakihozatalát jól hatástalanítottuk letámadásunkkal, aztán áttértek a hosszú kirúgásokra ezt pedig védelmünk füllelte le folyamatosan.

A támadásainkat pedig jól hatástalanították a várdaiak, jól zárták le a területet, nem sok helyet hagytak a támadóinknak.

Így ez a félidő alig hozott helyzetet, bár egy alkalommal Kertész Dánielnek kellet bravúrt bemutatni, míg a túloldalon Papp Dániel és Farkas János állt a legközelebb a gólhoz, de ezek a helyzetek kimaradtak.

Félidőre döntetlennel vonultak a csapatok.

A második félidő kifejezetten jól kezdődött a 48. percben egy bedobást követően Ruzsa indította a kilépő Talpalló Ákost, aki kapura lőtt, a kapus védett, azonban a labda Farkashoz került aki visszatette Malkócs Marcellnek, aki higgadtan a hálóba lőtte. (0:1)

Az 52, percben emberelőnybe kerültünk, Honcsár tartott rá Ruzsa lábára a félpályánál, a játékvezető habozás nélkül sárga lappal bűntette, mivel műesésért már korábban begyűjtött egyet, így a kiállítás sorsára jutott.

Az emberelőny ahelyett, hogy megnyugtatta volna csapatunkat, és nyugodtan játszottunk volna, elkezdtünk kapkodni, így soklabdát veszettünk a középpályán, amiből az ellenfél kezdeményezett kontrákat, sőt mintha megnyugodtak volna, ők járatták nyugodtan a labdát.

Ennek lett az eredménye a 60. percben az egyenlítés, egy előre ívelt labdát Talpalló Ákos nem tudott elfejelni, a szélső kilépett mögüle, beadta a labdát a kapunak háttal álló várdai játékos pedig lekészítette azt Szőrnek, aki 16 méterről kapura tekerte, Kertész pedig nem érte el. (1:1)

A gól után mezőfölényben kezdtünk futballozni, de ezen a napon nem voltunk elég koncentráltak, nem céloztunk elég pontosan. Zelenyánszki lőtt fölé kecsegtető helyzetben, majd Farkas hagyott ki egy ziccert, de igazán nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani, így kénytelen voltunk egy ponttal beérni a mérkőzésen.

Kisvárda Master Good II–Körösladány MSK 11 (00)

NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Kisvárda, 100 néző. Vezette: Urbán Eszter (Punyi Gyula, Tóth Ádám).

Kisvárda II: Perehanec – Hricu (Simon, 65.), Szőr, Rubus, Sikorszki – Kirjuhin (Ponomarenko, 59.), Avetiszjan – Czérna, Honcsar, Heles (Puporka, 80.) – Nagy M. K. Vezetőedző: Gerliczki Máté.
Körösladány: Kertész – Talpalló Á. (Csevenák, 65.), Zelenyánszki, Illés, Szántó M. – Pusztai (Szántó B., 86.), Ruzsa – Papp D., Burai, Malkócs – Farkas J. (Szabó L., 83.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Szőr (58.), ill. Malkócs (48.). Kiállítva: Honcsar (53.).

Jó: Rubus, Szőr, Perehanec, ill. Illés, Papp D., Ruzsa, Malkócs, Kertész.

Ekker Attila: – Annak tudatában, hogy milyen szoros a tabella, most úgy érzem, hogy inkább két pontot veszítettünk, mintsem nyertünk egyet. Nem a korábbi hetek minőségben játszottunk, ezért nem tudtuk győztesen elhagyni a pályát.



Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

nyolc + 5 =