Körösladányi MSK

Hatvanban folytatjuk a bajnokságot

Az NB III. Keleti Csoport 36. fordulójában az FC Hatvan vendégei leszünk vasárnap a Népkert Sporttelepen.

Együttesünknek még van matematikai esélye a harmadik hely megszerzésére, e miatt nagyon fontos lenne a Zoran Szpisljak által edzett hatvani csapat ellen begyűjteni a három pontot.

Ellenfelünk szintén azon csapatok közé tartozik, amelyek tavasszal jobban szerepelnek, a pontok tekintettében, mint ősszel. Télen a 12. helyen várták a folytatást, jelenleg pedig a 8. helyen állnak.

Ősszel hazai pályán Farkas János két és Csicsely János góljával nyertünk 3:1 arányban a vendégek gólját Sármány Kristóf szerezte.

A tavaszi eredményeik változatosak, vannak nagyon jó eredményeik, mint a hazai BKV Előre 4:3, vagy a Tiszafüred idegenbeli 2:3 arányú legyőzése és vannak vereségeik, mint például a DVTK II. elleni hazai 2:4, vagy a Karcag elleni idegenbeli 1:0-ás. Ez alapján nem lehet eldönteni, hogy milyen csapat lép ellenünk pályára, valószínűleg az adott napi forma lesz a döntő az esetükben.

A játékos keret a télen kisebb változáson esett át hiszen érkezett Menczeles Iván (JFC Labdarúgó Kft.), Molnár Roland (DVTK), Laczik Levente (Újpest FC), Palaga Noel (FTC) és Soós Dávid Attila (Kelen SC). Közülük egyedül Menczeles Iván kapus szerepel rendszeresen a kezdőbe, a többiek általában csereként jutnak szóhoz.

Csapatunk a héten a szokottól eltérően készül a hétvégi bajnokira, kedden csapatösszetartáson vettek részt a keret tagjai. A Kisvárda elleni mérkőzésen megsérült a csapat kapitányunk Ruzsa Zoltán, így játékára nem számíthat a szakmai stáb. Viszont visszatérhet sérülésből a fiatal Jánovszki László illetve Kisari Tibor is, velük bővülnek a lehetőségeink.

Sajnos már két mérkőzés óta nem szerzetünk gólt, pedig a helyzeteink megvoltak mind a két vesztes mérkőzésen, de bízzunk abban, hogy minden (rossz) sorozat megszakad egyszer!

Hajrá Ladány!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 2 =