Körösladányi MSK

Újabb nehéz mérkőzés következik

Az NB III. Dél-Keleti Csoportjának 25. fordulójában vasárnap 17 órai kezdéssel a Budapest Honvéd MFA II. csapatát fogadjuk.

A piros-fekete alakulat a tabella 10. helyén áll, azaz a középmezőny vele záródik, a kiesés szele még éppen meglegyintheti, de tényleges veszélye ennek véleményünk szerint nem áll fent, hiszen nincs elérhetetlen távolságban a bennmaradáshoz szükséges további 7-8 pont.

Az eddig lejátszott 24 fordulóban 7 győzelmet arattak, 4 döntetlent értek el, 13 alkalommal pedig vesztesen hagyták el a pályát, összesen 36 gólt szereztek és 48-at kaptak, a gólkülönbségük így -12.

A mérkőzéseken stabil teljesítményt nyújtanak, talán két mérkőzés lóg ki az eredménysorukból negatív irányban, ősszel hazai pályán 5:1 arányban maradtak alul a Békéscsabával szemben, míg tavasszal a Szolnokon elszenvedett 6:1 arányú vereséget nem lehet nagyon megmagyarázni, de arattak ők is szép sikereket is, hiszen idegenben Dabason 4:0-ra tudtak győzni, Cegléden pedig 5:2-re.

A tavaszi eredménysorukból kért mérkőzést emelnék ki, igaz mind a kettőt elvesztették, de ezeken a mérkőzéseken hatalmas taktikai fegyelmezettségről és koncentrációról tettek bizonyságot a fiatalok. Ez az ESMTK ellen 2:1-re elvesztett mérkőzés, ahol egy kis rutinnal akár a pontszerzés is meglehetett volna, mivel a 68. perctől emberelőnyben futballoztak, de nem sikerült egyenlíteniük. A másik mérkőzésük a csoport akár már most bajnoknak tekinthető Békéscsaba elleni, hiszen a 93. percben tudta megszerezni a győztes gólt a hazai csapat, itt is perceken múlt a bravúros pontszerzés.

Színes lap miatt ezúttal lesz hiányzónk a támadósorból Czirok József gyűjtötte be az 5. sárgalapját Martfűn, így ki kell hagynia ezt a mérkőzést. Ellenfelünknél Pintér Máté lesz hiányzó szintén ezen okból. Sérülés miatt is lehet hiányzónk, többen is kisebb sérüléssel bajlódnak, csak a mérkőzés előtt fog kiderülni, hogy kire számíthat Ekker Attila vezetőedző és stábja.

Gólok tekintetében érdemes lesz három játékosra is odafigyelni, hiszen Simon Benedek már 9 gólnál jár, Haragos József Viktor 8 gólnál, de ne felejtkezzünk meg az 5 gólos Hancz Dominikról sem.

Összeségében ellenfelünket elemezve egy fiatal, képzett, több utánpótlás válogatottat a soraiba tudó, taktikailag és fizikailag remekül felkészített együttesre számíthatunk a mérkőzésen, akik ellen nem lehet biztosra menni. Emlékezzünk az őszi mérkőzésre, akkor is szinte az utolsó percben tudtuk megszerezni a győzelmet ellenük. Nehéz lesz, de győznünk kell, ha nem akarjuk feladni az éremről szőtt álmainkat!

A közös múltunk kiegyensúlyozott, hiszen eddig 3 mérkőzésen szerepeltünk ellenük, ennek mérlege egy győzelem idegenben (2:1) egy vereség hazai pályán (2:4) és egy döntetlen idegenben (1:1).

A Körösladányi MSK – Budapest Honvéd MFA II. mérkőzés játékvezetőjeként Bálint Dánielt, segítőiként Aczél Tibort és Szabó Richárdot láthatjuk a pályán. A játékvezető korábban már 1 mérkőzést vezetett csapatunk számára, amely emlékezetes volt hiszen ez az idegenben Cegléd ellen aratot 7:2 arányú győzelmünk volt. Pályafutása során eddig 12 sárga lapot használt fel, még piros lap nem került elő nála a vezetett 3 mérkőzés során.

Jelenleg a Békéscsaba 1912 Előre 65 bajnoki pont birtokában vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, csapatunk a harmadik, míg a sereghajtó pozíciókban a Kecskemét II. (13.), a Füzesgyarmat (14.), a Szeged GA II. (15) valamint a Cegléd (16.) áll.

Kérünk mindenkit, aki teheti látogasson ki a mérkőzésre és buzdítsa csapatunkat!

Hajrá Ladány!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × három =