Körösladányi MSK

Null – kettőről fordítottunk a Hajdúszoboszló ellen

Az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a Hajdúszoboszló, majd a félidei szünet után Laksteter duplájával és Kéki góljával megfordítottuk a mérkőzés állását. Ellenfelünk igazolta az előző idényben elért eredményét, remekül szolgálta a találkozó a felkészülést. Holnap folytatás a Megye III-as Mezőmegyer ellen.

 

Nagy nyomás alá helyezte csapatunkat a Hajdúszoboszló, már az első percben egy jó lehetőséget láthattunk tőlük. Pár perccel később egy labdaszerzés után ismét veszélyes lövést könyvelhettünk el vendég részről, a 9. minutumban pedig már jött a gól. A hajdúszoboszlói támadó remek ütemben lépett ki, védőinket lefutotta, a kapussal szemben pedig nem hibázott. (0-1) A gól után következett egy nagyobb hatásszünet, a 27. percben a másik oldalon Bakos szöglet utáni próbálkozása szállt kicsivel kapu mellé. Bő tíz perccel később Laksteter labdaszerzése után a kígyótérről tüzelt, de csúnyán kapu mellé ment a lövés, míg a másik oldalon a lefújás előtt egy alapvonalról középre tett labdát elegáns mozdulattal helyezett a kapunkba a vendég támadó. (0-2)

A második félidőt jól kezdtük, már a legelején egy Bakos beadásból egyenlítettünk. A centerezést Laksteter vette át középen, majd közelről a kapuba helyezett. (1-2) A találat után ismét következett egy komolyabb eseménytelen periódus, a 62. minutumban volt újabb említésre méltó esemény, amiből egyenlítettünk. Bakos passzát Papp Zs. centerezte be az alapvonalról, a védő még a gólvonalon megállította a labdát, de Kéki elől már nem tudtak tisztázni. (2-2) A mérkőzés hajrájában aztán Laksteter nagyon jó helyről fejelhetett, de pont a kapusban landolt a labda, míg a 84. percben Papp Zs. ugrott ki a védők között, és ziccerben is a passzt választotta, Lakstetert helyzetbe hozva ezzel, aki nem hibázott. (3-2)

Körösladány MSK – Hajdúszoboszlói SE 3 – 2 (0 – 2)
Gólszerzőink:
Laksteter J. (2), Kéki Cs.

Körösladány MSK: Borbély Z. (Kasik V. a 46’) — Vincze Gy. (Fülöp K. a 70’), Farkasinszki L., Nagy S., Pályi I. — Fülöp K. (Kajó A. a 46’), Papp M. (Kormány L. a 78’), Papp Zs., Kéki Cs. — Bakos J., Laksteter J.

Statisztika:

kapura lövés: 7 ill. 7
kaput eltaláló lövés: 4 ill. 3
szöglet: 5 ill. 1

Csapatunk holnap is pályára lép, soros ellenfelünk a Megye III-as Mezőmegyer lesz, akik komoly célokkal vágnak neki az idei idénynek.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

7 + 10 =