Körösladányi MSK

Nincs pihenő, szerdán jön a Mezőmegyer

Az éles bevetések előtt eléggé besűrűsödött csapatunk felkészülési programja, hiszen a keddi Hajdúszoboszló elleni edzőmeccs után szerdán ismét pályán leszünk, érkezik Körösladányba a harmadik osztályú Mezőmegyer, akik idén komoly célokkal vágnak neki a bajnokságnak. Lesznek ismerős arcok is az ellenfélben.

 

A soron következő Megye III-as ellenfelünk a 2015/16-os idényben a hetedik helyen fejezte be a bajnokságot, most viszont komolyabb célokkal vágnak neki az idénynek Mezőmegyeren, akik ennek megfelelően nyáron igazoltak is. A csapatban több olyan futballista is van, akik korábban Körösladányban is játszottak. Ismerős lehet Laczó Szabolcs, Nagy Balázs, Litauszki Tamás vagy Botyánszki András neve is, akik szerdán ott lehetnek a pályán.

Csapatunk több felkészülési mérkőzésen is túl van már, legtöbbet győztesen abszolváltuk, de ezeken a találkozókon talán nem is a siker a lényeg, hanem az, hogy a felkészülést jól szolgálja a találkozó. A keddi meccsünk után kérdés, hogy mennyire leszünk fitt állapotban, de a Mezőmegyer ellen is próbál a csapat maximumon pörögni. Sajnos ma sem lesz teljes a keretünk, mert Kántor M. és Vincze Gy. biztosan nem lesznek, de rajtuk kívül is várható még hiányzó.

2016. augusztus 3., 18:00

Körösladány MSK – Mezőmegyeri SE

Eddigi eredményeink:

Körösladány – Gyomaendrőd 9 – 2

Gyulai Termál – Körösladány 5 – 2

Körösladány „p” – Körösladány „k” 3 – 8

Karcag – Körösladány 4 – 6

Köröstarcsa – Körösladány 1 – 6

Körösladány – Vésztő 5 – 1

Körösladány – Hajdúszoboszló 3 – 2

A szerdai edzőmeccs után egyelőre nincs konkrét program, szombaton az országos kupasorozatban érdekelt csapatok már pályán lesznek, de mi még nem játszunk, mivel az első fordulóban kiemeltek vagyunk.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × három =