Körösladányi MSK

KOTE: ilyen ősz után nem lehet okuk panaszra

Süli András értékelte a Kondoros őszi szereplését, amit nem kell taglalni, remekül sikerült. Az idény első fele után a második helyen végeztek, de csak rosszabb gólkülönbségük miatt szorultak az ezüstérmes pozícióba. Nehéz tavasz vár a csapatra, de bizakodva tekinthetnek előre.

 

Kérlek, értékeld csapatod őszi szereplését!

Nagyon jól sikerült az őszi szezonunk, azt hiszen kiválóan teljesítettünk. Az első meccstől az utolsóig mindent beleadtunk, ezért néhány meccsen szerencsénk is volt, viszont akadtak olyanok is, amikor bármennyire hajtottunk, semmi sem jött össze. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel.

Mivel voltál elégedett és mivel nem a szezon során?

A csapat munkamoráljával és hozzáállásával voltam nagyon elégedett! Kitűnő volt az edzéslátogatottság, az edzéseket rendszeresen jókedvvel csináltuk végig és az elnökségünk is nagyszerű munkát végzett. Bármilyen probléma adódott, mindvégig ott segítettek, ahol csak tudtak. Ebből az őszi sikerből azt hiszem mindenki kivette a részét, ami a jövőre nézve bizakodásra adhat okot! Ellenben a sorsolással nagyon elégedetlen voltam, hiszen nyolc meccset játszottunk hazai pályán és csak négyet vendégként. Ez elég bosszantó, mivel a tavaszi szezonban így elég sokat kell idegenben játszani, és ha becsúszik egy vereség, ismételten vendégként kell javítani, ami sosem könnyű feladat.

Melyik volt az a mérkőzés, amelyikre szívesen emlékszel vissza, és miért?

Legszívesebben a Szeghalom elenni mérkőzésre emlékszek vissza, hiszen közönségszórakoztató meccsen, hatalmas küzdelemben 4-3-ra tudtunk nyerni hazai pályán egy nagyon jó erőkből álló és kiválóan játszó csapat ellen. Különösen azért kedves nekem ez a mérkőzés, mert kétszer is sikerült kiegyenlítenem az állást.

A bajnokság végére pontszámban sikerült beérni a Gyarmatot. A bajnokság végén is hasonlóan szoros hajrára számítasz vagy ott már egyértelmű lehet a bajnoki cím sorsa?

Nehéz megmondani, hogy mi várható tavasszal. Nekünk 120 százalékot kell nyújtanunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, eddig erről még csak nem is beszélgettünk a csapaton belül. A Füzesgyarmatot tartom a legfőbb esélyesnek, azt hiszem nekünk csak azzal kell foglalkozni, hogy minél jobban megnehezítsük a dolgukat és a terhet a vállukon tartsuk, ehhez viszont szükséges egy jó felkészülés és egy eredményes kezdés. Nyilván jó lenne a céljainkat túlteljesíteni, de még 12 meccs van hátra. Büszkeséggel tölt el, hogy júliusban még nem volt csapatunk és most azonos pontszámmal vagyunk a tabella élén. Ez az ősz igazi csapatmunka volt!

Tizenhárom csapatos Megye I. volt illetve lesz ebben a szezonban. Szerinted így milyen volt a bajnokság első fele?

Nyáron nagyon szomorúan vettem tudomásul, hogy csak 13 csapat fog elindulni a megyei első osztályban. Reménykedek, hogy jövőre újra 16 csapatos lesz bajnokság. Minden tiszteletem azoké a csapatoké, akik nem feljutóként elvállalták az első osztályt az utóbbi években.

Ha egy mondatban kellene jellemezni csapatodat, akkor mi lenne az a mondat?

Egy sikeres csapat alapfeltétele az elkötelezettség, a kompetencia és az együttműködés, ami a Kondorosi TE egész őszi szezonját jellemezte! Kellemes téli pihenőt kívánok minden labdarúgónak és sportbarátnak!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 + 19 =