Körösladányi MSK

Lőkösháza: nem az eredményeik miatt végeztek a kilencedik helyen

A Lőkösháza csapata címvédőként szállt ringbe a Megye II-es bajnokságban, a csapat jól is szerepelt, hiszen a harmadik helyen fejezték be az idényt, azonban a zöldasztalnál pontlevonással büntették őket az ifi csapat miatt, így csak a kilencedik helyen értek célba. Szilágyi Zsolt értékelte a csapat szezonját:

 

Kérlek, értékeld csapatod őszi szereplését!

Úgy gondolom, hogy a csapat mindent megtett azért, hogy a legjobban szerepeljünk, vannak hiányosságok természetesen, de tavasszal igyekszünk ezeket a hibákat javítani. Sajnos vannak sérült játékosaink is, nekik mihamarabbi gyógyulást kívánok a csapat nevében is. A nyár folyamán több változás történt a csapaton belül, több poszton is, hiszen én is újonc vagyok. Talán ez az, ami miatt ősszel nem sikerült úgy az együttes szezonja, mint az előző bajnokságban. Még össze kell szoknunk…

Mivel voltál elégedett és mivel nem a szezon során?

Megmondom őszintén, hogy egy nagyon lelkes klubhoz kerültem, és ha az osztályt nézem, nem tudok negatívat mondani, hiszen a körülmények megfelelőek, és a vezetőség is megtesz mindent annak érdekében, hogy jól szerepeljünk.

Melyik volt az a mérkőzés, amelyikre szívesen emlékszel vissza, és miért?

Amire szívesen visszaemlékszem, az a legelső tétmeccs volt, pontosabban a tótkomlósi Országos Magyar Kupa mérkőzése.  Azért ez a meccs, mert egy magasabb osztályban szereplő együttest tudtunk megverni, illetve nekem is a legelső mérkőzésem volt Lőkösháza színeiben. Nagy volt a bizonyítási vágy bennem, szerencsére jól jött ki a lépés számomra, hiszen góllal tudtam segíteni csapatomnak.

Jól szerepeltetek ősszel, azonban az ifi csapat sorozatos ki nem állása miatt büntetőpontokat vontak le tőletek. Ezek után tavasszal lehet még ugyanolyan lelkesedéssel nekivágni a bajnokságnak?

Tudomásom szerint még folyamatban van az ügy, hiszen a vezetőség fellebbezett, és reménykedik mindenki. A fiataloknak pedig össze kell kapniuk magukat, hiszen megkapják a lehetőséget a felnőtt csapatunkba is. Kicsit a hozzáálláson kell javítaniuk, és nem félvállról venni a dolgokat. Ha a csapat állományát tekintem a lelkesedéssel nem lesz semmi probléma, hiszen a csapatmorál tökéletes.

Kép: newjsag.hu

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × 3 =