Körösladányi MSK

Szekszárdon sem sikerült a pontszerzés

Idegenben lépett pályára csapatunk Szekszárdon, ahol küzdelmes mérkőzésen, két gólt kaptunk a hazaiaktól, így pedig mindhárom pont Szekszárdon maradt. Szerdán a Honvéd II. ellen folytatjuk a bajnokságot.

 

35. perc: Szántó szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért büntetőt kapott a hazai csapat, Arena pedig értékesítette azt. (1-0)

62. perc: Jó beindítás után Horog került helyzetbe, és egy cselt követően a kapunkba gurított. (2-0)

Óvatosan kezdték a mérkőzést a csapatok, de jobbára a hazaiak próbáltak irányítani. Inkább csak a küzdelem dominált, így mondhatni a semmiből jött a hazai büntető és a vezető találat. A második játékrészben sem változott a játék képe, a 62. percben pedig egy jó kiugratást követően növelte előnyét a Szekszárd. Csapatunk legnagyobb helyzete a 80. percben volt, ekkor Mácsai szabadrúgása Pusztait tálalta meg, aki Szántónak készítette le a labdát, de az utolsó pillanatban szögletre mentettek a védők.

A riválisok közül a Vác, a Hódmezővásárhely és a Rákosmente is győzni tudott, a Dunaújváros pedig egy pontot szerzett. Hátrányunk 11 pont a bennmaradó helytől. Szerdán elmaradt mérkőzést pótolunk a Budapest Honvéd II. ellen.

Szekszárdi UFC – Körösladányi MSK 2 – 0 (1 – 0)
Gólszerzők: Arena Á. (11-esből) a 35. és Horog Á. a 62. percben.
Sárga lapok: Füredi P. a 45., Borbély Á. a 85. ill. Szántó M. a 87. percben.

zárt kapuk mögött

Szekszárdi UFC: Pomozi Z. – Füredi P., Péter A. (Lékó R. az 59′), Horog Á. (Borbély Á. a 74′), Tratnyek D., Arena Á., Rácz Á., Németh K., Budai D. (Gellér A. a 82′), Fekete M., Wirth D. (Mayer M. a 46′)

Vezetőedző: Turi Zsolt

Körösladányi MSK: Ivicevic M. – Ruzsa Z., Szabó V., Szabó Á., Knyihár D. (Gyomai Á. az 58′), Kisari T., Zelenyánszki L. (Talpalló Á. a 46′), Mácsai L., Németh Á. (Lipcsei I. a 77′), Szántó M., Pusztai A.

Vezetőedző: Fodor Sándor

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 + tizenöt =