Körösladányi MSK

Szekszárdra utazik NBIII-as csapatunk

Ismét fontos mérkőzés következik a harmadik osztályban vitézkedő csapatunk számára, hiszen a Szekszárd is a bennmaradásért küzd, ahogy mi is. Együttesünk egyre nagyobb gödörben van, szerencsés lenne vasárnap ezt nem tovább mélyíteni.

 

Ismét hatpontos mérkőzés következik az NBIII-ban, idegenbe utazunk a Szekszárd otthonába. A csapat tavasszal jó formának örvend, hiszen öt mérkőzés óta veretlenek, ebből hármat pedig megnyertek. Ennek is köszönhető, hogy az őszi szereplés után a tavaszi pontoknak köszönhetően újra látótávon belül van a bennmaradás a csapat számára. Ezzel szemben mi még nem szereztünk tavasszal pontot, ezzel pedig egyre visszább csúsztunk a tabellán. Szerdán a HFC csapata legyőzte a vírustól sújtott együttesünket, ami még vasárnapra sem lesz teljes. A Szekszárd elleni mérkőzést megint az adott keretből kell megoldani, és kihozni belőle a maximumot. A bennmaradás szempontjából újabb pont nélküli hétvége már nem nagyon fér bele, főleg az ilyen fontos mérkőzéseken. Hajrá Ladány!!!

2021. április 18., 17:00
Szekszárdi UFC – Körösladányi MSK

Ősszel: Körösladány – Szekszárd 1 – 1

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 3 =