Körösladányi MSK

A kis Loki érkezik

Az NB III. Keleti Csoportjának 20. fordulójában szombaton, hazai pályán fogadjuk 13 órától a jelenleg a tabella 6. helyén álló Debreceni VSC II. számú csapatát.

Ellenfelünkkel az első fordulóban már találkoztunk és sajnos idegenben első vereségünket is elszenvedtük akkor.

A vendégek azóta egy stabil csapatot alakítottak ki a volt válogatott kerettag Máté Péter edző vezetésével, akinek ezen az úton is gratulálunk a friss UEAF B+A végzettség megszerzéséhez!

A keretük is sokat változott az első mérkőzéshez képest, elég kiemelnünk azt, hogy azóta rendszeres játéklehetőséget kap a csapatban Major Sámuel, Baranyai Nimród, Farkas Tamás is akik az NB I-ben is letették a névjegyüket.

Az ismereteink alapján egy remek adottságokkal rendelkező, képzett, sokat futó, gyors csapat érkezik hozzánk, akik mögött remek szakmai és infrastrukturális hátér áll.

A vendégek jelenleg a tabella 6. helyét foglalják el, összesen 32 pontot szereztek, csak 2 ponttal kevesebbet, mint csapatunk. Az eltelt 19 fordulóban 10 győzelem, 2 döntetlen és 7 vereség áll a nevük mellett. Nagyon jó formában érkeznek hozzánk, az utolsó mérkőzésükön idegenben győzték le a Jászberény csapatát 3:1 arányban. További intő jel lehet számunkra, hogy idegenben győzték le még a Tiszafüredet 5:2 arányban, illetve győzelemmel távoztak a Vasas II-től is, ott 4:2 arányban győztek.

Nem számíthatunk könnyű mérkőzésre a jelek alapján!

Csapatunk utolsó mérkőzésén hazai pályán megosztozott a pontokon a szomszédos Füzesgyarmat csapatával, de hazai pályán még veretlenek vagyunk, és mindent megteszünk azért, hogy ez a sorozat folytatódjon.

A szakmai stáb nem számolhat a tartósan sérült Urbán Sándorra és Murvai Dávidra, valamint az utolsó mérkőzésen kisárgul trióra, így biztosan nem lép pályára Zelenyánszki László, Papp Dániel és Bakk Ádám sem. Jó hír az, hogy  a héten már edzett súlyos sérülése után Wéber László, és a szakmai stáb számolhat Kisari Tiborra és Talpalló Ákosra is.

Hajrá Ladány!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 2 =