Körösladányi MSK

Nem lesz könnyű…

Nem lesz könnyű a hétvégi bajnokink az NB III. Keleti Csoportjának 27. fordulójában a tabella 19. helyén álló Jászberényi FC vendégei leszünk vasárnap 16 órától a Jászberényi Városi Stadionban.

A télen szinte valamennyi játékosát elvesztő vendéglátók tavasszal még nem nyertek mérkőzést, gólt is csak egyet szereztek, de az elmúlt fordulóban hazai pályán megmutatták, hogy akaratban felül tudnak múlni náluknál erősebb csapatot is, hiszen a vendég, a tabella második helyén álló Putnok a 91. percben tudta megszerezni a győzelmet.

A minket hazai pályán legyőző Sényő is a 87. percben tudta lezárni a hazai mérkőzését velük szemben.

Legyenek ezek intő jelek csapatunknak, a mez még ha új is nem tud győzni!

Ellenfelünk hazai pályán is alapvetően védekezésre rendezkedik be, és kontrából próbál majd támadásokat vezetni. Nekünk ennek kell megtalálni az ellenszerét, erre a szakmai stáb a csütörtöki videózáson felkésztette a játékosokat.

A stáb dolgát megnehezíti, hogy csapatkapitányunkra Ruzsa Zoltánra nem számíthat, aki megsérült a BKV elleni mérkőzésen, sajnos Pusztai András is kidőlt, aki az utolsó percben kapott rúgást a lábfejére szintén ezen a mérkőzésen. Papp Zsolt arcüreg gyulladással küzd, valószínűleg ő sem lesz bevethető.

Ellenfelünk keretében azért a sok távozó ellenére is maradtak rutinos, képzett játékosok , sőt igazoltak is a távozók helyére fiatal, képzett játékosokat, illetve helyi kötődésű rutinosokat. Így került Jászberénybe a DVSC II. csapatától a fiatal Pinte Krisztián Milán, a Szolnoki MÁV-tól Lukovszky Attila Máté, vagy a rutinos kapus Sándor Bence a Hatvan csapatától.

Csak akkor van esélyünk, ha megtudjuk ismételni a BKV Előre elleni játékunkat, és a megfellelő akarat is meglesz a mérkőzésen.

Bízzunk a csapatunkban, hogy a hiányzók ellenére is eltudja hozni a 3 pontot Jászberényből, hiszen ezt a mérkőzést csak mi veszíthetjük el!

Hajrá Ladány!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy − 11 =