Körösladányi MSK

Sima volt…

Csapatunk fölényes győzelmet aratott a Jászberényi FC vendégeként, sikerünk egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Az NB III. Keleti Csoportjának 27. fordulójában a tabella 19. helyén álló Jászberény vendégeként, nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen előző héten a második helyen álló Putnok csak a 91. percben szerzett góllal tudta elhozni a 3 pontot a Jászságból.

Ennek megfelelően állt bele a csapat a mérkőzésbe, az első pillanattól beszorítottuk a hazaiakat a kapujuk előterébe, gyakorlatilag folyamatosan nyomás alatt tartottuk a kapujukat.

Sajnos a jobbnál-jobb helyzeteink kimaradtak előbb Cservenák alig lőtt felé szép mozdulat után, majd Farkas hagyott ki ziccert, majd ezt követően a 26. percben már betalált. Bakk Ádám éles beadását bólintotta a kapuba. (0:1)

A 30. percben tovább növeltük az előnyünket, a roppan agilisan futballozó Czirokot vágták fel sárga lapot érően a kaputól kb. 30 méterre, a labda mögé Wéber állt, aki kilőtte laposan a jobb alsó sarkot. (0:2)

Újabb 5 perc múlva pedig minden kétséget eloszlattunk arról ki nyeri ezt a mérkőzést, egy háromszögelés után Farkas beadását Malkócs Marcell juttatta a hálóba, ezzel ő is kapuba talált. (0:3)

A szünetben hármat is cserélt csapatunk a védés nélkül maradt Kertész Dánielt, Selmeczi-Tóth András váltotta a kapuban, ezzel debütált tétmérkőzésen csapatunkban a fiatal hálóőr. A gólszerző Malkócsot, Csicsely, Cservenákot pedig Palik váltotta a mezőnyben.

A negyedik, parádésra sikerült gólunkat a csereként beálló Csicsely János szerezte az 54. percben, amikor is a büntető területen belül a védőket és a kapust is kicselezte, majd higgadtan a kapu bal oldalába helyezte a labdát. (0:4)

A 61. percben pedig megszerezte csapatunk ötödik a saját maga második gólját Wéber László, aki a Csicsely János elleni visszahúzásért kapott büntetőt magabiztosan értékesítette. (0:5)

Ellenfelünk minden-mindegy lapon próbált ekkor már támadni és egy kontrából sikerült is a szépítés, a kilépő hazai játékos a büntetőterületen belül ütközött Wéberrel, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, ezt Lukovszky értékesített. (1:5)

Igazából ez már nem osztott a mérkőzésen, hiszen közben sorra alakítottuk ki helyzeteket és sajnos ki is hagytuk őket, a legnagyobbat talán Czirok aki kicselezte a kapust is, de nem találta el jól a labdát és a visszafutó védő még a gólvonalról ki tudta vágni.

Ha nagyobb koncentrációval futballozunk nagyon könnyen kétszámjegyű győzelmet arathattunk volna, de ne felejtsük el azt sem, hogy Selmeczi-Tóthnak két alkalommal is jól kellett közbeavatkoznia a hazaiak kontráinál. Amit még meg kell említenünk az, hogy a 69. perceb két saját nevelésű fiatalunk is beállt a mérkőzésen, Burait Szántó Bence, míg Kisarit Szabó László váltotta.

Összességében nem igazolódtak be a félelmeink a mérkőzéssel kapcsolatban, a vártánál könnyebb feladat várt ránk és így elmaradt a hazai nézők által nagyon várt jász pofonosztás…

Szerdán hazai pályán fogadjuk a második helyen álló Putnok csapatát, szükség lesz a biztatásra, mert valószínűleg nehezebb feladat vár a csapatra!

Jászberényi FC–Körösladány MSK 1–5 (0–3)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Jászberény, 130 néző. Vezette: Szabó Péter (Kövér Tamás, Vilmányi Simon).
Jászberény: Sándor B. – Fekete K. (Reizinger. 46.), Szabó M., Gattyán, Pinte – László (Bori, 54.) – Petró (Kövér, 46.), Lukovszky (Oanyi, 80.), Nagy L., Donkó – Varga L. Vezetőedző: Besenyi Gábor.
Körösladány: Kertész D. (Selmeczi-Tóth, 46.) – Malkócs (Csicsely, 46.), Wéber, Dócza, Bakk – Zelenyánszki, Kisari (Szabó L., 69.) – Cservenák (Palik, 46.), Burai (Szántó B., 69.), Czirok – Farkas J. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Lukovszky (65. – 11-esből), ill. Farkas J. (26.), Wéber (30., 60. – 11-esből), Malkócs (35.), Csicsely (54.).

Jó: Sándor B., Lukovszky, ill. Bakk, Dócza, Zelenyánszki.

Ekker Attila: – Sportszerű ellenfelünket megtiszteltük azzal, hogy komolyan vettük, ez is közrejátszott abban, hogy könnyedén nyertünk.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

nyolc − három =