Körösladány MSK

Hazai pályán az Újpest II. ellen búcsúzunk az NBIII-tól

Csapatunk hazai pályán fejezi be a 2020/21-es bajnoki idényt, utolsó ellenfelünk pedig az Újpest második csapata lesz. A két együttes már tét nélküli találkozót játszik egymással, számunkra legalább egy szezonig ez lesz az utolsó NBIII-as mérkőzés.

 

A 12. helyen álló Újpest II. ősszel hazai pályán három-null arányban legyőzött minket, most viszont fordított felállásban szeretnénk visszavágni. Igazi tétje nincs a párharcnak, hiszen az Újpest egy helyet ronthat esetleg vagy kettőt javíthat, de ez érdemben már számukra nem jelent semmit, míg csapatunk biztosan a 17. helyen fejezi be a szezont. Számunkra annyi jelentősége lehet a meccsnek, hogy a bajnokság végére felállított jó sorozatot szeretnénk folytatni, és pontszerzéssel búcsúzni a magasabb osztálytól. Hajrá Ladány!!!

2021. május 30., 18:00
Körösladányi MSK – Újpesti FC II.

Ősszel: Újpest II. – Körösladány 3 – 0

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × 5 =