Körösladány MSK

Fontos győzelem a Hatvan ellen.

A mérkőzés előtt gyászszünettel emlékeztünk meg a napokban elhunyt Gálfi Lászlóra, aki hosszú éveken keresztül segítette Egyesületünket.

A mérkőzés elején a vendégek ránk ijesztettek a 6. percben egy távoli lövés csattant a felső lécen, azután viszont küzdelmes mezőnyjátékkal telt az idő, kevés helyzettel. A labdát többet birtokoltuk, majd a 32. percben megszereztük a vezetést. Czirokot rántották le az oldalvonalnál, a szabadrúgást Malkócs ívelte a kapu elé, Papp Dániel közelről lőtt a kapusról kipattanó labdát Farkas János közelről bekotorta. (1:0)

A 41. percben már a második gólunkat szereztük, Czirok lépett ki a védők közül, kapura lőtt  a kapus csak kiütni tudta a labdát, pont az üresen érkező Farkas János elé, aki közelről a hálóba vágta. (2:0)

A második félidőt parádésan kezdtük, néhány perc alatt lezárhattuk volna a meccset.  A kilépő Csicsely lövése a kapufáról jött ki, majd Farkas hagyott ki egy nagy helyzetet, de Czirok még ezt is felülmúlta, egy remek indítással lépett ki védők közül, a kimozduló kapus mellett is elvitte a labdát, azonban nem találta el az üresen álló kaput.

A futball törvénye szerint jött is a büntetés a sok kimaradt helyzetért, a vendégek a semmiből szépítettek. A 65. percben egy baloldali beadásnál Sármány maradt egyedül a hosszún, aki nem hibázott. (2:1)

Néhány percig beszorítottak bennünket, de néhány cserét követően stabilizáltuk a játékunkat, aztán a 79. percben pedig lezártuk a mérkőzést. Czirok harcolt ki egy büntetőt, amit Csicsely értékesített. (3:1)

Körösladány MSK–FC Hatvan 3–1 (2–0)

NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Körösladány, 280 néző. Vezette: Németh Gergely (Deme Rajmund, Pálinkás Donát Ferenc).

Körösladány: Szabó Marcell – Talpalló (Cservenák, 46.), Zelenyánszki (Szántó B., 89.), Illés (Bakk, 66.), Szántó M. – Papp D., Ruzsa – Czirok, Csicsely (Palik, 85.), Malkócs – Farkas J. (Burai, 66.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Hatvan: Sándor – Barthel, Bárkányi (Labát, 89.), Kitl, Tarnóczi – Karácsony, Panyi (Szabó B., 75.), Tarjáni, Dinka – Mundi (Szanku, 66.), Sármány K. Vezetőedző: Zoran Szpisljak.

Gólszerző: Farkas J. (32., 41.), Csicsely (79. – 11-esből), ill. Sármány (65.).

Jó: Papp D., Farkas, Zelenyánszki, Ruzsa, ill. Kitl, Sármány, Tarnóczi.

Ekker Attila: – Nagyszerűen előkészített pályán játszhattunk egy sportszerű ellenféllel szemben, jó játékvezetés mellett. Ha a mérkőzés bizonyos szakaszaiban jobban koncentrálunk, akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna, viszont a bekapott gólt követően akár meg is szorongathatott volna bennünket a Hatvan. Rendezni tudtuk a sorainkat, így a meccs vége is a miénk volt.

Zoran Szpisljak: – Tudtuk, hogy a hazaiak iszonyatosan veszélyesek a rögzített helyzeteket követően, mégsem figyeltünk eléggé, ezt pedig a körösladányiak kihasználták. A második félidőben sokkal jobban játszottunk és ez segített, hogy eljussunk egy gólig. Azonban a vége felé egy naiv helyzetben adtunk a vendéglátóknak egy naiv tizenegyest, és ezzel lényegében lezártuk a meccset. Tovább kell építkeznünk és el kell hinnünk, hogy ezeket a játékhelyzeteket képesek vagyunk jobban megoldani.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 2 =