Körösladányi MSK

Pontosztozkodás a Békéscsabai Előre II. ellen

Tavasszal másodjára is döntetlent játszottunk a Békéscsabai Előre második számú csapatával, ami azt jelentette a forduló után, hogy kettő pontra nőtt az előnyünk a Kondoros előtt. Jövő héten viszont Méhkerékre látogatunk, ahol még nehezebb dolgunk lesz.

 

A mérkőzés első tíz percében egy-egy lövéssel kezdődött az érdemi helyzetek sora, nálunk Hajdu próbálkozása nem talált kaput, a másik oldalon pedig Miklya lövését blokkolták a védők a tizenhatoson belül. Nem sokkal később aztán Kálmán szabadrúgását tornázta szögletre Nagy kapus, majd a másik oldalon Czinanó kapus mentett Kéki elől. A 21. percben Hajdú remek lövése gólt ért volna, de a vendégek hálóőre bravúrosan védte a felsőbe tartó lövést. A 33. percben aztán Mácsai adta középre a labdát, ahol érkezett Ilyés Tamás és megszerezte az Előre vezető gólját. (0-1)

A gól után még volt időnk a félidőig támadni, Hajdu oldalról el is végzett egy szabadrúgást, amit a kapus öklözött, majd Knyihár centerezése lehetett volna jó Burainak, de a védők mentettek támadónk elől. A félidő zárásaként Knyihár remek lövést adott le, ami középre Pappnak hosszú volt, Burai pedig csak becsúszva érte el a lasztit, de irányítani már így sem tudta, így kapu mellé ment a lövés.

A fordulást követően az 53. percben Hajdu készítette le Burainak a labdát, ám támadónk lövése középre tartott, így a kapus védett. Ezután Balog labdaszerzése után a kapunk előtt találták magukat a vendég támadók, viszont a középre adott labdát kapu fölé lőtték a lila-fehérek. A 61. minutumban Nagy B. Kálmán szabadrúgását védte biztos kézzel. Nem sokkal később Zsömbörgi beadása után Papp Zs. tudott fejelni középen,  kapus bevédte a labdát, de a gól érvénytelen volt. Az idő múlásával egyre jobban kitámadtunk, így az Előre előtt is volt terület támadást indítani. A 68. percben labdát is veszítettünk, majd Balog lövőhelyzetbe került, Nagy kapus védett, az ismétlés után pedig Zelenyánszki vágta ki a pöttyöst.

A felszabadítás után jó helyről végezhetett el szabadrúgást a vendég gárda, de Mácsai kicsivel célt tévesztett a lehetőségnél. A 73. percben mi is szabadrúgáshoz jutottunk, Hajdu próbálkozását pedig szögletre mentette a kapus. A 75. percben aztán Paulik ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, amiért büntetőt kaptunk. A pontrúgást Ruzsa Zoltán végezte el magabiztosan. (1-1) A gól után is támadásban maradtunk, a 80. percben Burai passza után Hajdu lőtt remekül, de a hálóőr ismét nagyot védett. A hajrára végül sok izgalom már nem maradt, így mivel helyzet sem alakult ki, maradt az egy-egyes döntetlen.

Jó játék mellett egy pontot szereztünk a Békéscsabai Előre II. ellen, a játékosok mindent megtettek hátrányban, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Egy hét múlva Méhkeréken folytatjuk a bajnokságot.

Körösladányi MSK – Békéscsabai Előre II. 1 – 1 (0 – 1)
Gólszerzők:
Ruzsa Z. (11-esből) a 75. ill. Ilyés T. a 33. percben.
Sárga lapok: Knyihár D. a 90. ill. Seres B. az 58. és Barbu R. a 72. percben.
Jók: Ruzsa Z., Paulik Á., Zelenyánszki L., Burai I. D., Hajdu Zs. ill. Czinanó A., Barbu R., Kálmán Sz., Balog Zs., Babinyecz B.

350 néző

Körösladányi MSK: Nagy B. — Zsömbörgi M., Knyihár D., Papp Zs. (Zsíros P. a 88′), Zelenyánszki L., Ruzsa Z., Paulik Á., Kristóf G., Hajdu Zs. (Laksteter J. a 82′), Kéki Cs. (Kovács F. az 55′), Burai I. D.

Vezetőedző: Fodor Sándor

Békéscsabai Előre II. SE: Czinanó A. — Barbu R., Kun L., Mácsai L., Balog Zs., Seres B., Ilyés T., Miklya M. (Láza D. a 82′), Kálmán Sz. (Belanka D. a 63′), Pusztai A. (Máris D. a 76′), Babinyecz B.

Vezetőedző: Brlázs Gábor

Fodor Sándor: Nagy iramú, változatos mérkőzés volt, már az első félidőben is nagyon sok helyzetünk adódott, mégis a csabaiak jutottak előnyhöz. A második félidőben fokoztuk az iramot, az egyenlítő találat mellett érzésem szerint lőttünk egy szabályos gólt is. A végén mindent egy lapra tettük fel, becsülettel helytálltak játékosaink, amit a lelkes szurkolóink vastapssal jutalmaztak.

Brlázs Gábor: Kifejezetten jól játszott a csapat, a sok helyzetből le kellett volna zárni a mérkőzést. Ajándékoztunk egy pontot a hazaiaknak.

➡  A mérkőzés képgalériája elérhető ide kattintva.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × öt =