Körösladányi MSK

Körösladány – Pénzügyőr

Küzdelmes mérkőzésen sikerült győzni

Csapatunk az NB III. Dél-Keleti Csoport 5. fordulójában a Pénzügyőr SE csapatát fogadta a hétközi fordulóban.

A mérkőzés első félidejében eldönthettük volna a mérkőzést, ha a játékvezető megadja azt a két büntetőt, amelyek jártak volna csapatunknak.

Az első egy kezezésért járt volna, a második pedig egy lökésért amelyet Czirok ellen követtek el.

Ennek ellenére a 20. percben a mezőfölényünk góllá ért, Pusztai egy bedobás után megelőzte a védőjét és szép gólt lőtt a kapu jobb oldalába.

A mérkőzés az első félidő hosszabbításában pörgött fel, amikor is a játékvezető egy kialakult játékszituációt rosszul ítélt meg, az asszisztense pedig nem segített neki megoldani a feladatot, így Czirok azonnali piros lappal jutott a kiállítás sorsára, majd a hevesen reklamáló Futaki Krisztián asszisztens edző is erre a sorsra jutott, az ő esetében a két sárgával történt a kiállítás.

A véleményünk szerint az ellenféltől is legalább ki kellett volna állítani Tóth Kristófot törlesztésért, vagy maximum egy-egy sárga lappal le lehetet volna zárni ezt a szituációt, mert a mérkőzésben addig nem volt benne a második félidőben kiosztott 8 sárga lap.

A második félidőben csapatunk tudatosan visszaállt, és kontrákra rendezkedtünk be, a vendégek pedig nem tudtak élni az emberelőnyükkel, gyakorlatilag nem volt egy veszélyes helyzetük sem.

Csapatunknak sikerült megőrizni a vezetést és itthon tartani a megérdemelt 3 pontot.

A mérkőzésről videoösszefoglaló is készült a Sportklub jóvoltából:

https://sportklub.net/videok/videon-ahogy-emberelonyben-sem-tudott-pontot-szerezni-a-penzugyor/

Körösladány MSK–Pénzügyőr SE 1–0 (1–0)

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Körösladány, 270 néző. Vezette: Dobai János (Juhász Szabolcs Olivér, Szabó Richárd).

Körösladány: Kertész – Papp Zs., Raducu, Wéber, Bakk – Zelenyánszki, Pusztai – Czirok, Rajsli (Sztankó, 57.), Malkócs – Jánovszki (Szabó L., 65.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Pénzügyőr: Puskás – Tóth D. (Bartos, 87.), Balázs, Stoiacovici, Labát (Bene, 46.) – Kiss D. (Kövér, 81.), Megyeri (Biró, 61.) – Tóth K., Simon, Gajda (Varga Ö., 61.) – Farkas B. Vezetőedző: Seres Zsolt.

Gólszerző: Pusztai (21.). Kiállítva: Czirok (45+2.).

Jó: Pusztai, Zelenyánszki, Raducu, Wéber, Papp Zs., Malkócs, Kertész, ill. Puskás, Balázs, Bakk.

Ekker Attila: – Érthetetlenül állok a kiállítás előtt, ami közvetlen előttem és az asszisztens előtt történt. A szünetben tisztáztuk, hogy elvonatkoztatjuk magunk az addig történtektől és próbálunk csak a feladatunkra koncentrálni. Természetesen mi sem végezzük a dolgunkat hibátlanul, a fiúk viszont ezt a második félidőben megtették, ennek köszönhetjük a körülményeket figyelembe véve értékes három pontot. Köszönjük a nézőink türelmét és biztatását.

Az 5. forduló további eredményei: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Monori SE 1–1, BKV Előre–Martfűi LSE 0–2, FC Dabas–Bp. Honvéd II.0–4, Vasas FC II.–Ceglédi VSE 2–1, Szolnoki MÁV FC–Hódmezővásárhelyi FC 1–3.