Körösladányi MSK

Tiszaújváros – Körösladány

Csapatunk a tabella 15. helyén álló, de kiváló tavaszt produkáló Termálfürdő FC Tiszaújváros csapatához látogatott a bajnokság 34. fordulójában.

A mérkőzést jól indítottuk, Talpalló Ákos már az első perceben gólt szerezhetett volna, de centiméterekkel lemaradt Csicsely jobb oldali beadásáról. Csicsely 4 perc múlva már gólt szerezhetett volna, de lövése egy védőn megpattanva szintén centikkel ment a kapu felé, rá egy perce Puszta fejese az oldalhálóról került ki a pályáról. A 12. percben Zelenyánszki és Farkas között suhant el egy beadás, mind a ketten tisztán álltak a hosszú oldalon.

A 12. percben Farkas megzörgette a hálót, de les miatt elmaradt a gól.

Ekkor a nézőtéren senki nem gondolta, hogy itt nem ponttal vagy pontokkal távozunk.

Aztán jött a hidegzuhany, a 21. percben a hazaiak az első kontrájukat vezették, egy gyors akció végén Kertész szögletre ütötte a lövést, majd ebből jött egy szöglet, amiből a rövidre érkező Páll Zsombor a hosszúba csúsztatott. (1:0)

Ez kissé visszavetette csapatunk lendületét, az ellenfelünk pedig még jobban visszaállt, bár továbbra is mezőfölényben futballoztunk, kisebb lehetőségeket alakítottunk ki, de nem volt átütő erő a támadójátékunkban.

Szünet után próbáltuk felpörgetni a mérkőzést a beálló Czirok lendületet vitt a játékunkba a jobb oldalon is, ennek eredménye volt egy remek akció végén Ruzsa lövése, amit sajnos blokkolt egy védő.

A folyamatos támadójátékunkban benne volt a veszély, hogy a kontrákra berendezkedett hazaiak, egy -egy labdavesztést követően gyors akciókat vezethetnek, amiből helyzetet tudnak kialakítani.

A 63. perceben Csicsely lövését fogta a hazaiak kapusa.

A hazaiak legnagyobb lehetőségüket a 72. percben hagyták ki, ekkor Pusztai adta el a labdát a középpályán, de a kontránál Kertész a helyén volt.

A 79. percben Wéber szabadrúgása ment a kapu mellé, a 80. percben Csicsely szabadrúgását védte bravúrral a kapus.

A 85. percben egy szabadrúgásnál a hazaiak játékosa Géringer meglökte a tumultusban Papp Zsoltot, a játékvezető második sárga lappal kiállította.

A hátralévő percekben teljesen beszorítottuk a hazaiakat, de ezen a napon nem sikerül a kapuba találnunk, így sajnos vereséggel távoztunk Tiszaújvárosból.

Hétvégén viszont itt lesz a javítási lehetőség, vasárnap hazai pályán fogadjuk a Kisvárda II. csapatát.

FC Tiszaújváros–Körösladány MSK 10 (10)

NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Tiszaújváros, 150 néző. Vezette: Takács Ákos (Benkő Róbert, Juhász Bálint).

Tiszaújváros: Herceg – Valkay, Gelsi, Nagy P., Páll – Nagy G., Géringer, Tóth B. (Vitelki B., 83.), Tóth S. – Boros (Nagy D., 79.), Gottfried (Erős, 79.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán
Körösladány: Kertész – Talpalló (Szántó B., 46.), Wéber, Dócza, Bakk (Papp Zs., 70.) – Ruzsa, Pusztai A. – Csicsely, Zelenyánszki, Burai (Cservenák, 79.) – Farkas J. (Czirok, 46.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Páll (23.).

Jó: az egész hazai csapat, ill. Wéber, Zelenyánszki, Czirok.

Ekker Attila: – Az előzetes várakozásainknak megfelelt a mérkőzés. Vártuk, hogy átadják a területet a hazaiak és tudunk dominálni. Ők kevés lehetőségükből kihasználtak egyet, mi a meddő fölényünkből egyet sem tudtunk „bepaszírozni”. Gratulálok a Tiszaújvárosnak, mi pedig tovább küzdünk a céljainkért.

Vitelki Zoltán: – Fantasztikus érzés ennek a csapatnak ez edzőjének lenni. Nagyon akarta a csapat ezt a győzelmet, akarja ezt az egész tavaszt. Tudtuk, hogy mit játszik az ellenfél, ezt sikerült szervezettséggel megoldanunk. Különösen értékes ez a győzelem, mert a bajnokság egyik legjobb csapatát sikerült legyőznünk.