Körösladányi MSK

Karcag-Körösladány

Visszavágott a Karcag.
Ősszel hazai pályán 5:2 arányban győztük le, a már akkor is jó erőkből álló Karcag csapatát, akik a téli átigazolási időszakban tovább erősítették csapatukat.
Az NB III. Keleti Csoportjának 25. fordulójában a balmazújvárosi stadionban fogadták csapatunkat és az eredmény ellenére szoros mérkőzésen 3:0 arányban sikerült visszavágniuk az őszi vereségért.
Karcagi SE–Körösladány MSK 3–0 (1–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Balmazújváros, 130 néző. Vezette: Gál Péter (Szilágyi Zsolt, Piskóczi Viktor).
Karcag: Fedinisinec – D’Urso (Szabó L., 60.), Tóth G., Szentannai (Ballók B., 88.), Misák (Nagy Z., 60.) – Nikic, Virág, Kovács D., Maruscsák (Juhász, 88.) – Pap Zs., Laczkó (Nagy N., 20.).
Vezetőedző: Igor Bogdanovics.
Körösladány: Kertész D. – Malkócs (Jánovszki, 78.), Wéber, Dócza, Bakk – Ruzsa, Pusztai (Burai, 46.) – Cservenák (Talpalló, 46.), Zelenyánszki, Czirok – Farkas J. (Csicsely, 62.).
Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Pap Zs. (40. – 11-esből), Nagy N. (83.), Szabó L. (93.).
Az első félidőt jól kezdtük, jól működött a letámadásunk, sokszor hoztuk zavarba a vendéglátóinkat.
Az első félidőben jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, sajnos ezeket ki is hagytuk. A 40. percben a azonban a játékvezető büntetőt ítélt a hazaiaknak amikor a kilépő Pap Zsolt belefutott a labdát vezetve Wéberbe, majd látványosat eset. A büntetőt a sértett az elvetődő Kertész helyére rúgta. (1:0)
A félidő hátralévő részében egykapuztunk, ellenfelünk csak előrevágott labdákból próbált támadást építeni.
A szünet után cserékkel próbáltuk a támadójátékunkat hatékonyabbé tenni. Ezzel nyilván kicsit jobban kinyíltunk hátul, így hazaiak is el-eljutottak a kapunk elé.
Mezőfölényünk nem volt elegendő arra, hogy bevegyük a vendéglátók kapuját, sőt a 62. perc környékén a kapusuk szó szerint a 11-es pont környékén brutálisan legázolta az előre húzódó Wébert, akit ápolni kellett az eset után, a játékvezető sípja azonban most néma maradt.
Csapatunk mindent megtett, hogy egyenlítsen, de ma Fortuna nem a mi kezünket fogta. Egy kirúgásból visszafejelt labda került két passz után a kilépő nagy Norbert elé aki szépen kilőtte a bel sarkot. (2:0)
Ezzel a hazaiak lezárták a mérkőzést, sőt a 93. percben újabb gólt szereztek, egy szép lövéssel Szabó Lajos Mátyás 16 méterről lőtte ki a kapunk jobb oldalát egy csel után.
Ezen a mérkőzésen ellenfelünk semmivel nem tett többet a győzelemért, mint mi, sőt újra az őszi csapatunkat láthattuk a mérkőzés jelentős részében a pályán, ami bizakodásra adhat okot a következő szintén nehéz hazai mérkőzés előtt a BKV Előre ellen akik a Jászberény 6-0-ás legyőzésével hangoltak a mérkőzésre!
Jó: Nikic, Kovács D., ill. Czirok, Dócza.
Ekker Attila: – A szünetben úgy éreztük, hogy visszafordítható a mérkőzés abba a kerékvágásba, amiben a büntető előtt zajlott. Viszont az ellenfél is magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, a kicsit csapkodó játékból pedig ők jöttek ki jobban és megérdemelten nyertek.