Körösladányi MSK

Kupabúcsú az FC Dabas ellen

Csapatunknak nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást az NBIII-as FC Dabas ellen. Már az első félidőben kétgólos hátrányba kerültünk, majd a folytatásban tovább növelte előnyét a vendég csapat, amire csak egy szépítő góllal tudtunk válaszolni.

 

22. perc: Németh készítette le Lévainak a labdát, aki jó 25 méterről a kapunkba lőtt. (0-1)

45+1 perc: A félidő hosszabbításában kontrát vezetett a Dabas, Kerék pedig a kapuval szemben nem hibázta el a ziccert. (0-2)

70. perc: Kapusi védett egy lövést, a kipattanó viszont Busa elé került, aki élt az adódó lehetőséggel. (0-3)

72. perc: Lászik indította remekül Burait, aki a kapuig meg sem állt a labdával, a kifutó kapus mellett a kapuba gurított. (1-3)

82. perc: Szöglethez jutott a Dabas, a középre tekert labdát pedig Márton fejelte a kapunkba. (1-4)

84. perc: Zelenyánszkit buktatták a tizenhatoson belül, büntetőt kaptunk, melyet Ruzsa végzett el, ám Hermány kiütötte a lövést.

90. perc: A végére kinyílt csapatunk, a vendégek pedig ismét jó kontrát vezettek, melynek végén Busa megszerezte második gólját. (1-5)

A dabasi vezető találatig csak vendég lehetőségek adódtak a mérkőzésen. Kapusi Németh két próbálkozását is hárította, míg a 20. percben Busa hatalmas helyzeténél is bravúrral védett kapusunk. A 22. percben aztán Lévai lövésénél már Kapusi is tehetetlen volt. A 31. minutumban aztán Burai játszott össze Ruzsával, utóbbi pedig kapura tűzte a labdát, de az fölé ment. Ezután Kapusinak ismét Busa próbálkozását kellett védenie, majd a szünet előtt Kerék góljával kettőre növelte előnyét a Dabas.

A fordulást követően nekünk is több lehetőségünk volt. Az 59. percben Burai szabadrúgása éppen csak elkerülte a dabasi kaput, majd Zelenyánszki csúsztatása után Hermány mentett Murvai elől. A 70. percben Kapusinak kellett ismét védenie, ám a kipattanó labda éppen egy ellenfél elé került, aki tovább növelte a vendég előnyt. Erre a gólra egy percen belül válaszolt csapatunk Burai révén, majd Kapusi ismét védett egy Németh próbálkozást, Márton fejesénél viszont már nem védhetett. A hajrában egy büntetőből ismét feljöhettünk volna két gólra, azonban Ruzsa pontrúgása kimaradt. A mérkőzés vége előtt aztán Busa megszerezte második gólját egy kontra végén, így pedig kialakult az egy-ötös végeredmény.

A MOL Magyar Kupától így búcsúzott csapatunk, egy hét múlva már a bajnokságban kell bizonyítanunk a Sarkad otthonában.

Körösladányi MSK – FC Dabas 1 – 5 (0 – 2)
Gólszerzők: Burai D. a 72. ill. Lévai N. a 22., Kerék L. a 45+1., Busa B. a 70., a 90. és Márton D. a 82. percben.
Sárga lapok: Zelenyánszki L. a 63., Murvai D. a 65. ill. Kovács P. a 75. és Szabó L. a 89. percben.
Jók: Ruzsa Z., Zelenyánszki L.

250 néző

Körösladányi MSK: Kapusi G. – Lászik M., Ruzsa Z., Szabó Á., Farkas J. (Almási M. a 86′), Kisari T. (Czirok J. az 51′), Zelenyánszki L., Urbán S. (Bakk Á. az 51′), Murvai D. (Szabó M. a 79′), Talpalló Á., Burai D.

Vezetőedzők: Ekker Attila, Futaki Krisztián

FC Dabas: Hermány B. – Márton D., Pusztai A., Busa B., Németh Á., Lévai N., Czili B. (Kovács P. a 60′), Kincses M. (Szabó L. a 60′), Fritz A., Földes M., Kerék L.

Vezetőedző: Bücs Zsolt

Ekker Attila, Futaki Krisztián: Teljesen megérdemelten nyert az ellenfél. Mind védekezésben, mind támadásban tudásunk alatt játszottunk, ami minden csapat életében előfordulhat. Sajnáljuk, hogy kiestünk a kupából, reméljük időben jött a pofon.

Bücs Zsolt: Köszönjük a hazai csapatnak a sportszerű hozzáállást a mérkőzéshez. Azt gondolom, hogy ilyen arányban is megérdemelt sikert értünk el. A hazai csapatnak sok sikert kívánunk a bajnokságban.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy − 10 =