Körösladányi MSK

A Békés Megyei Kupa is a vitrinben!

Támadólag léptünk fel a mérkőzés elején, azonban a 7. percben egy villámgyors kontra után Kecskeméti előbb a Nagy Bálintba, majd a visszapattanót már felette a hálóba emelte, vezetett a Mezőmegyer. A folytatásban fokoztuk a nyomást, aztán a 18. percben Farkas János kapufára fejelte a labdát.

Nagy nyomás alatt tartottuk a Mezőmegyert, akiknek kizárólag a védekezésre és a játék tördelésére volt erejük.

Aztán a 32. percben sikerült egyenlítenünk, amikor egy bal szélről történő beadást Farkas János Kun kapust megelőzve bólintott a hálóba.

Próbált a Mezőmegyer is támadni az egyik szórványos kontrájukból, Benyó lövése a felső lécen csattant.

A 36. percben Csicsely aztán egy kipattanó labdát közelről passzolt a hálóba, és máris vezettünk.

Aztán ugyan ő a 42. percben gólpasszt adott Rúzsának aki egy sakk-matt helyzetvégén lőtt a hálóba, gyönyörű gól volt!

Magabiztos előnnyel mentünk szünetre.

A 2. félidőben ott folytattuk, ahol korábban abbahagytuk, nyomasztó mezőfölényben játszottunk, sőt ellenfelünk az 50. percben tíz emberre fogyatkozott, amikor Vozár a sokadik szabálytalanságát követően megkapta a 2. sárgáját, ezzel egyúttal a pirosat is.

Még nyomasztóbbá vált a meddő mezőfölényünk, aztán a 78. percben jött a hidegzuhany, Balog Krisztián indult meg a bal oldalon, majd áttette a labdát a jobb oldalra, az üresen érkező Balogh Milán pedig 10 méterről a léc alá lőtte a labdát.

Ez felébresztette a csapatunkat, úgy kezdtünk játszani ahogyan kellett volna az előző 23 percben, aztán a 84. perceben ez a nyomás góllá is érett, a 62. percben beálló Urbán Sándor egy kifejelt labdát lőtt közelről a hálóba.

Ezzel megnyugodtunk, újra felvettük az félidő eleji tempót és hagytuk, hogy a hátralévő 8 perc lecsorogjon.

Csapatunk 2016 után másodszor hódította el a Békés Megyei Kupát, ezzel pedig automatikus résztvevői lettünk a Magyar Kupa országos 128-as főtáblájának.

Békés Megyei Kupa labdarúgó-mérkőzés, döntő. Békéscsaba, 1600 néző. V.: Hajdú D.

Mezőmegyer: Kun – Kecskeméti (Horváth B.), Kerekes (Szabó T.), Séllei, Tóth G. (Fehérvári), Vozár D. – Benyó (Nyúl), Barkász – Balogh M., Balog K. – Lukács (Kovács P.). Edző: Zsiros György.

Körösladány: Nagy B. – Malkócs (Papp Zs.), Wéber, Szántó, Bakk (Murvai) – Ruzsa, Zelenyánszki – Czirok, Csicsely (Murvai), Burai (Kisari) – Farkas J. (Milek). Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.

Gólszerző: Kecskeméti a 7., Balogh M. a 78., ill. Farkas J. a 32., Csicsely a 36., Ruzsa a 43., Urbán a 84. percben.

Kiállítva: Vozár D. (második sárga lap után) a 50. percben.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/56/3/23879/6/1733497.html

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 + 4 =