Körösladányi MSK

U19: GYŐZELEMMEL KEZDTÜK A BAJNOKSÁGOT!

Körösladányi MEDOSZ SK – Kondorosi TE 5–3 (3–1)
Vármegyei U19 Észak – 1. forduló
2026. szeptember 5.
Körösladányi MSK Sporttelep

Jól kezdtük a mérkőzést, már az első percektől sikerült fölényt kialakítanunk. Pál Sándor Bence az 5. percben megszerezte a vezetést, majd a 22. percben ismét betalált, így bő húsz perc elteltével már 2–0-ra vezettünk.

Egy felesleges szabálytalanságot követően azonban a vendégek a 24. percben szépítettek, de még a szünet előtt sikerült visszaállítanunk a kétgólos különbséget: Fehér Alexander találatával 3–1-es vezetéssel vonulhattunk pihenőre.

A második félidőt remekül kezdtük, és úgy tűnt, gyorsan el is döntjük a mérkőzést. Kovács Attila a 48., Pál Sándor Bence pedig a 49. percben volt eredményes, így két perc alatt két gólt szerezve már 5–1-re vezettünk.

Talán ekkor egy kicsit bele is nyugodtunk abba, hogy megvan a mérkőzés. Ahelyett, hogy lezártuk volna a találkozót, hibáinkat kihasználva ellenfelünk visszajött a meccsbe, és két újabb góllal 5–3-ra felzárkózott. A hátralévő időben azonban az eredmény már nem változott, így 5–3-as győzelemmel kezdtük a bajnokságot.

Év eleji forma volt, akadtak kifejezetten jó periódusaink, de olyan hibáink is, amelyeken még dolgoznunk kell. Külön öröm, hogy frissen igazolt játékosaink jól mozogtak, és rögtön hozzá tudtak tenni a csapat játékához. Közülük is kiemelkedett Pál Sándor Bence, aki első ladányi bajnoki mérkőzésén rögtön mesterhármast szerzett!

Gólszerzőink: Pál Sándor Bence 3, Fehér Alexander, Kovács Attila.

Körösladányi MEDOSZ SK:
Földi Milán Patrik – Földi Dominik János, Molnár János, Tóth Patrik, Mikó Ákos, Pál Sándor Bence, Puporka Zoltán, Bak László, Fehér Alexander, Kovács Attila, Vámos István.

Cserék: Puporka Roland Csaba, Kecskeméti Zoltán, Gurmai Tamás, Burai Gábor.

Kondorosi TE

Papp Barnabás – Szász Arnold, Szappanos Bálint Attila, Szász Roland, Paluska Ádám Zsolt, Pusztai Ákos, Pandur Bence, Pusztai Tamás, Szász Bátor János, Mohácsi Gábor Norbert, Nagy Kevin Sándor.

Cserék: Barta Lajos Milán, Sztrehovszki Ervin Ábel, Urbancsok Lóránt Arnold, Pogonyi István.

Megvan az első három pont, dolgozunk tovább!
Hajrá Ladány!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc + tizennyolc =