Körösladányi MSK

Két csoportra osztották a 23 serdülő csapatot

Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nem lesz három csoportra osztva a serdülő bajnokság, mivel csak huszonhárom csapat adta le a nevezését. Emiatt a tervezett besorolás egy északi és egy déli csoportba történt meg, ami még nem tekinthető véglegesnek, mert az igazgatóság megpróbál még egy csapatot keríteni.

 

Egyelőre tehát 23 csapat nevezett csak az U16-os bajnokságba, ami miatt északi és déli csoportra osztották a megyét. Ha még egy klub beadná a nevezését, (a megyei igazgatóság néhány nagyobb klubbal már felvette a kapcsolatot, hogy nem indítanának-e megyei U16-os csapatot) akkor észak-közép-dél beosztásokat lehetne alkotni, azonban ebben a felállásban év közben egyik csapat sem léphetne vissza, mert akkor mindenki elesne a TAO pénz ezen részétől.

A TAO értékelési elvei alapján idén ez a szabályozás: „Az értékelési elvek szerint bajnokságnak tekinthető az MLSZ által szervezett legalább nyolc csapat részvételével megrendezett, minimum két körös verseny, ahol egy csapat egy fordulóban csak egy mérkőzést játszik.
Az értékelési elvek szerint tornának tekinthető a jellemzően egy helyszínen lebonyolított, legalább négy nevezett csapat (legalább három különböző sportszervezet) részvételével, az MLSZ által szervezett verseny.

Jelen állás szerint a csoportok beosztása:

Észak: Kétsoprony, Berényi GYFC, Békés, Sarkad, Dévaványa, Körösladány, Sárréti Gyöngyhalász, Kondoros, Szarvas, Szeghalom, Vésztő

Dél: Nagyszénás, Battonya, Csorvás, Elek, Medgyesegyháza, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Szabadkígyós, Tótkomlós, MÁV, Jamina, Pusztaföldvár

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc − 9 =