Körösladányi MSK

Több évre tervez Körösladányban Szarka Zoltán

A téli átigazolási időszak utolsó érkezője csapatunknál Szarka Zoltán volt, aki sikeres méhkeréki évek után szerződött Körösladányba, ezzel pedig nagy rutint hozott a keretbe. A játékos a középpályán meghatározó szerepet kaphat, és sokat tehet a közösbe. Nemrég vele beszélgettünk, így az alábbi interjúban ismerje meg Ön is „Szakit”:

 

– A focit a békéscsabai 2. Számú Általános Iskolába kezdtem, innen kerültem a Máv Hungáriába, ahol Braun Attila kezei alatt ismerkedtem meg a foci alapjaival, és itt is jártam végig a szamárlétrát, serdülőtől a felnőttig. A pályafutásom alatt fél évet játszottam az Előre ifi, majd ugyancsak fél évet az Újkígyós felnőtt csapatában, de mindig visszatértem a nevelőegyesületembe. 2010-ben egy évet Békésen töltöttem, majd egy évig újra a MÁV mezét viseltem. Onnan az utam Méhkerékre vezetett, ahol nagyon jó 4 évet töltöttem, hiszen kétszer lettem bajnok, majd 2016-ban az NBIII-ban is pályára léphettem, igaz csak pár meccs erejéig… A nagypályás foci mellett a kispályás foci /futsal/ is nagy szerelmem, 2009-ben a Szentes NBI-es csapatában, majd 2012-től a Pioneers VFC-ben kergettem a bőrgolyót – foglalta össze röviden karrierjét Zoli.

Természetesen Szarka Zoltán leigazolása nagyon jól jött csapatunk számára, hiszen ő lehet az, aki a távozók után keletkezett űrt tudja pótolni a rutinjával. Hogyan került csapatunk látószögébe Zoli, és hogyan érzi magát jelenleg a csapatban? Ezekre a kérdésekre is válaszolt a játékos.

– Egy szeptemberi munkahelyi focin találkoztam Keresztesi Janival, ahol beszélgettünk, és jelezte, hogy szeretnék, ha Körösladányba igazolnék. Nagyon jól esett, hogy már akkor számítottak rám, igaz ez csak január végén realizálódott.  A tél folyamán még volt három csapat, akiknél szóba kerültem, de úgy érzem, hogy Körösladányba minden adott egy jó szezon befejezéséhez. A terveim között szerepel, hogy 2-3 évig még Körösladányba szeretnék játszani, utána majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő – beszélt terveiről is a játékos.

Karcag - Körösladány 3-1

– A csapatban jól érzem magam, az edzések jó hangulatban telnek, de az edzőmérkőzések nem sikerültek valami fényesen. Ennek nem tudom, hogy mi lehet az oka, de úgy érzem, hogy nagy érvágás a Laksteter Jován, Kéki Csaba kettős eligazolása, de remélem az új igazolásoknak köszönhetően versenybe leszünk a dobogóért. Nekem fél éves kihagyás miatt van még lemaradásom, de az edzéseken azon vagyok, hogy ez a bajnoki nyitányig eltűnjön – zárta mondandóját Zoli.

A rutinos középpályásnak sok sikert kívánunk csapatunkban, reméljük, hogy jól fogja érezni magát Körösladányban!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 1 =