Körösladányi MSK

Nagyító alatt a hétvégi bajnoki és kupaforduló

A Megye II. osztály mellett a Magyar Kupa sorozat 3. fordulójából megmaradt mérkőzéseket rendezik meg ezen a hétvégén. A legnagyobb rangadó talán a Lőkösháza – Battonya összecsapás lehet, ahol a vendéglátók éppen a hazaiakat „lökték le” a dobogóról, miután pontbüntetést kapott a Lőkösháza.

 

Megye II.

Kunágota – Bucsa   (ősszel: 1 – 3)
Jv.:
Gyuga Zsolt
szombat, 14:30

A stabil középmezőnyben szereplő bucsaiak Kunágotán kezdik a szezont, ahol a csapatot próbálták megerősíteni télen, kérdés, hogy ez mennyire sikerült. Az előjelek alapján ki-ki meccset játszhat a két fél, ám a hazaiakban biztosan lesz lelkesedés a tavaszi nyitányon.

Békés – Doboz   (ősszel: 0 – 0)
Jv.:
Zahorán János
szombat, 14:30

Érdekes és egyben izgalmas mérkőzéssel kezdődhet a tavasz Békésen, hiszen a listavezető az ősszel sok meglepetést okozó, végül pedig az ötödik helyen célba érő Dobozzal meccsel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ősszel döntetlent játszott a két csapat, ennek függvényében pedig nem vehetik fél vállról a meccset a hazaiak, mert nem lesz könnyű dolguk. A doboziak okozhatnak meglepetést!

Újkígyós – Csanádapáca   (ősszel: 5 – 0)
Jv.:
Kovács Antal
szombat, 14:30

A vendégeknek az őszi idény vége sikerült nagyon jól, míg a hazaiak igazi meglepetés csapat voltak a bajnokság első felében. Hazai pályán náluk lesz az előny hétvégén, de a Csanádapácával is számolni kell, vélhetően öt gól nem lesz a két csapat között, mint ősszel.

Sarkad – Csorvás   (ősszel: 3 – 3)
Jv.:
Mezei Máté
szombat, 14:30

Nem lesz könnyű dolga az első tavaszi fordulóban a Sarkadnak, hiszen a télen megerősödött Csorvást fogadják, akik ugyan a tabella alsó felében tanyáznak, de a téli igazolások után tavasszal többet várnak a csapattól.

Gyomaendrőd – Békéscsabai MÁV   (ősszel: 3 – 3)
Jv.:
László István
szombat, 14:30

Négy vereséggel fejezte be az őszt a Gyomaendrőd, míg a vasutas gárda éppen az utolsó fordulóban szerezte meg első győzelmét a bajnokságban. A tavaszi első tétmeccsét is megnyerte a MÁV a kupában, kérdés, hogy ez jelent-e annyi pluszt, hogy a télen erősödő Gyomaendrődöt esetleg meglepjék.

Sarkadkeresztúr – Okány   (ősszel: 1 – 1)
Jv.:
Sándor Gergő
szombat, 14:30

Fontos mérkőzéssel kezdi a bajnokságot a két csapat, hiszen mindkét fél számára tét a három pont. Sarkadkeresztúron és Okányban is inkább erősödött némileg a keret, mintsem gyengült volna, egy hete a kupából mindkét csapat kiesett, így csak a bajnokikra kell koncentrálniuk. Szoros mérkőzésen dőlhet el a három pont sorsa.

Békésszentandrás – Atletico Békéscsaba
Jv.:
Juhász Lajos
szombat, 14:30

Van mit törleszteni a Békésszentandrásnak ezen a meccsen, hiszen ősszel nem találkozott egymással a két fél. Ennek oka, hogy az idény elején a mostani vendégek elhalasztották a mérkőzést, majd a pótnapon nem álltak ki. Ezzel a Békésszentandrásnak játék nélkül ajándékoztak három pontot, ráadásul a tavaszi pályaválasztó jogukat is elvesztették. A szentandrásiak vélhetően maximumon fognak pörögni, hazai pályán pedig nehéz őket megfogni, meglepetés lenne egy vendég pontszerzés.

Lőkösháza – Battonya   (ősszel: 2 – 2)
Jv.:
Bálint Zoltán
vasárnap, 14:30

Ez a mérkőzés is döntetlennel zárult a bajnokság elején, most is igazi rangadóra van kilátás, hiszen kisebb szomszédvári derbiről beszélhetünk. Nagy kérdés, hogy az őszi pontlevonás mennyire „fogja” meg a lőkösieket, akik így a harmadik helyüket kénytelenek voltak átadni a Battonyának. A trónfosztó most idegenben okozhat kellemetlen pillanatokat a lőkösháziaknak.


Magyar Kupa

Kaszaper – Szabadkígyós
Jv.:
György Sándor
szombat, 14:00

Két osztály a különbség a csapatok között, így a Kaszapernek nem lesz egyszerű dolga, ha tovább szeretnének jutni a kupából. A mérkőzésen ugyan a döntetlen is elég lenne a hazaiaknak, de a továbbjutások meglepetés lenne, vendég oldalról pedig nagy csalódás.

Kétegyháza – Magyarbánhegyesi FC
Jv.:
Pájer Tamás
szombat, 14:00

Két harmadosztályú együttest is összesorsoltak a kupában, ennek érdekessége viszont az, hogy a bajnokságban külön csoportban szerepel a két fél. Érdekes párharc lehet ebből a párosításból, vélhetően kis különbség lesz a csapatok között.

Gádoros – Kondoros
Jv.:
Benyovszki Zoltán
szombat, 14:00

Ennél a mérkőzésnél is nagy a különbség a két csapat között, hiszen míg a hazaiak a Megye III. osztályban szerepelnek, addig a Kondoros a Megye I-ben küzd a bajnoki címért. Minden bizonnyal nem veszi félvállról ezt a mérkőzést sem a vendég csapat, igazán meglepő lenne, ha nem sikerülne továbbjutniuk.

Nagyszénás – Rákóczi Vasas
Jv.:
Barta Tibor
szombat, 14:00

A Megye III-ban remeklő Nagyszénás fogadja a Rákóczi Vasast szombaton. Ez a „derbi” hozhat meglepetést, hiszen a Megye III-as alakulat igen jól szerepel a legalsó bajnokságban, lelkesedésből pedig biztos nem lesz hiány náluk, az pedig további előny, hogy nekik a döntetlen is elég lesz.

OMTK-ULE – Jamina
Jv.:
Fekete Zoltán
szombat, 14:00

Ez lesz az a mérkőzés, ahol talán benne van a meglepetés a levegőben, hiszen a Megye III-as OMTK-ULE ősszel más kategóriát képviselt a saját osztályában, így akár magasabb osztályú ellenfél ellen is fel tudják venni a versenyt. A Jaminának nem lesz egyszerű dolga, de menniük kell előre, mert csak győzelemmel mehetnek tovább a következő körbe.

Kamut – Vésztő
Jv.:
Modes Ottó Péter
szombat, 14:30

Papíron a vésztői gárda lehet a mérkőzés esélyese, de azért a kamutiakat sem szabad lebecsülni, már csak azért sem, mert láttuk már őket is lelkesen futballozni. A Vésztő ősszel elég gyenge idényt produkált, a tavaszt viszont jól kezdhetik, ha hozzák az elvártakat.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét − kettő =