Körösladányi MSK

A kötelező győzelmek mindig nehezek…

Vasárnap délután Tótkomlósra látogat felnőtt csapatunk, ahol számunkra kötelező lenne hozni a három pontot, hiszen a múlt heti pontveszteséggel újabb értékes egységeket hullajtottunk. Az ilyen mérkőzések persze mindig nehezek, ősszel viszont sikerült nyernünk hazai pályán.

 

A Tótkomlós 2016/17-es szereplése nem a klub legfényesebb időszakai közé tartozik, de becsületükre legyen mondva, hogy tisztesen próbálnak helytállni minden mérkőzésen, olyannyira, hogy hazai környezetben a Szarvast meg is lepték. Ennek ellenére a megszerzett nyolc pontjukkal az utolsó előtti helyen állnak, csupán kétszer nyertek a szezonban. Csapatunk számára egyértelmű cél, hogy a harmadik helyre odaérjünk, ehhez viszont hozni kell a kötelező jellegű meccseket, bármi áron. A Tótkomlós otthonában egyébként rendre nehéz meccseket játszunk, de ha a dobogóra oda akarunk érni, akkor nem lehet kifogásunk, győznünk kell hétvégén.

Ősszel emlékezetes mérkőzésen kettő-egy arányban sikerült nyernünk, akkor jó 15-20 percet állt a játék egy heves zivatar miatt. Azon a meccsen ellenfelünk csak a 92. percben szépített, de az is elég volt ahhoz, hogy az utolsó perc izgalmas legyen. Vasárnap zivatarra nem nagyon van kilátás, a pályán viszont ott lesz Bakos J., aki őszi góljainkat szerezte a TTC ellen. Hiányzóink névsora a következő lesz: Budás G. és Papp M. sérülés miatt, Kántor M. pedig eltiltás miatt nem léphet pályára.

Jelen állás szerint egy ponttal előzzük meg a Rákóczi Vasast, viszont riválisunk szabadnapját már letöltötte. Mi jövő héten „pihenünk”, így akkor lesz lehetősége előzni az orosházi csapatnak. Vasárnap tehát nincs mese, nyernünk kell, hogy tovább bizakodhassunk a harmadik helyben, hiszen már így is értékes pontokat veszítettünk a Dévaványa és a Vésztő ellen. A múlt heti helyzetkihasználáson javítani kell, bár a Tótkomlós vélhetően hasonló taktikán lesz, mint a Vésztő, náluk a főszerepet a védekezés kaphatja vasárnap délután.

2017. április 9., 16:30
Tótkomlósi TC – Körösladány MSK

Jv.: Pájer Tamás (Boda László, Zacsok Imre)

Előző mérkőzések:
Körösladány – Tótkomlós 2-1 (2016)
Tótkomlós – Körösladány 3-5 (2016)
Körösladány – Tótkomlós 5-2 (2015)
Körösladány – Tótkomlós 1-4 (2014)
Tótkomlós – Körösladány 1-3 (2014)
Körösladány – Tótkomlós 3-1 (2014)
Tótkomlós – Körösladány 2-3 (2013)
Körösladány – Tótkomlós 0-2 (2011)
Tótkomlós – Körösladány 1-1 (2010)
Körösladány – Tótkomlós 3-3 (2009)
Tótkomlós – Körösladány 3-1 (2008)
Körösladány – Tótkomlós 3-1 (2008)
Tótkomlós – Körösladány 2-1 (2007)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 3 =