Körösladányi MSK

Fél év után visszatér Körösladányba a Dévaványa játékosa

Kettőezer-tizenhat telén csatlakozott együttesünkhöz Kéki Csaba, majd egy év elteltével visszaigazolt nevelőegyesületéhez, Dévaványára. Fél év után a játékos újra csatlakozik együttesünkhöz, míg Borbély Zoltán kapusunk távozása elé az elnökség nem gördít akadályokat.

 

A tél folyamán nagy meglepetés volt, hogy Kéki Csaba visszaigazol Dévaványára, hiszen csapatunk alapembere volt abban az egy esztendőben, amit Körösladányban töltött. A futballista sokáig nem maradt azonban nevelőegyesületénél, hiszen fél év után úgy döntött Csabi, hogy visszaigazol Körösladányba, ahol ismételten tárt karokkal vártuk. A játékos az első fél évében hét találatig, majd ősszel négy gólig jutott Körösladányban. Az eligazolását követően Dévaványán egy tavasz alatt hatszor zörgette meg az ellenfelek hálóját, reméljük a következő idényben hasonló módon termeli majd a gólokat. Sok sikert kívánunk és üdvözöljük újra csapatunkban Csabit!

A távozók névsora is bővül azonban az érkezési oldallal egyenesen arányosan. Borbély Zoltán kapusunk távozása útjába az elnökség nem kíván akadályokat gördíteni, így a hálóőr vélhetően eligazol csapatunktól. Mellette Papp Mihály is nagy valószínűséggel csapatot vált a nyár folyamán, míg Kukla Zsombor két és fél év körösladányi légióskodás után hazaigazol Gyulára, ahol a következő idénytől Megye I-es csapat lesz. Kukla Zsombor a két és fél év alatt alapembere volt a csapatnak, az elvesztése érzékenyen érinti majd a védelmet.

A távozó játékosoknak további sok sikert kívánunk a pályafutásuk során!

Érkezők: Fodor Sándor (edző), Nagy Bálint (Méhkerék), Kristóf Gergő (Méhkerék), Knyihár Dániel (Méhkerék), Ruzsa Zoltán (Méhkerék), Kéki Csaba (Dévaványa)
Távozók: Somogyi János (edző), Bakos József (abbahagyja), Komódi Balázs (Méhkerék), Molnár József (abbahagyja), Balogh Bence (Okány), Kukla Zsombor (Gyula), Borbély Zoltán (?), Papp Mihály (?)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × három =