Körösladányi MSK

Bajnoki forduló – Másodjára próbálunk szerencsét Szarvason

Nem érkezünk szombaton ismeretlen terepre, hiszen nem is olyan rég már pályára léptünk a szarvasiak otthonában, igaz akkor kupamérkőzésen. Most bajnoki találkozón küzdenek meg egymással a felek, csak remélni tudjuk, hogy most több szerencsével járunk majd.

 

Még a bajnoki rajt előtt, a Magyar Kupa országos kiírásában találkozott egymással a két csapat, ugyanebben a felállásban. Akkor a Szarvas bizonyult jobbnak, igaz temérdek mennyiségű helyzetet kihagytunk azon a mérkőzésen. Soros ellenfelünk a bajnokságban is jól szerepel, olyannyira, hogy eddig minden mérkőzésüket megnyerték, hazai pályán pedig bajnoki meccsen még csak gólt sem kaptak. Legyőzték a Gyulai Termált, a Dévaványát, a Vésztőt, a Szeghalmot és a Jamina csapatát, ez az öt együttes pedig éppen a tabella utolsó öt helyét foglalja el. Mi már több erőpróbán is túl vagyunk, múlt hétvégén éppen a Mezőhegyest győztük le.

Hétvégén is lesznek hiányzóink, Szarka Z., Juhász D., Keresztesi K. és Budás G. biztosan nem lép pályára hétvégén, de a legtöbb gólunkat szerző Kéki Cs. ott lesz Szarvason, illetve másik fiatal és gólerős játékosunk Papp Zs. is. Ellenfelünkből mindenképpen ki kell emelnünk a rutinos Somogyit, aki kilenc találatnál jár ebben a szezonban, de Furárról sem feledkezhetünk meg, aki szintén képes mérkőzéseket eldönteni.

A két csapat előző tizenegy összecsapása alapján sem borul egyik irányba sem a mérleg, a soron következő tizenkettedik meccsen egálra hozhatjuk a győzelmek számát. Legutóbb 2013-ban nyertünk Szarvason, így éppen ideje lesz újra bezsebelnünk a három pontot a körösparti városban. Hajrá Ladány!!!

2017. szeptember 16., 16:00
Szarvasi FC – Körösladányi MSK

Örökmérleg

Szarvasi győzelem: 5
döntetlen: 2
Körösladányi győzelem: 4

Szarvas – Körösladány 2-1 (2017) – MK
Körösladány
– Szarvas 3-0 (2017)
Szarvas
– Körösladány 3-1 (2016)
Körösladány – Szarvas 1-1 (2016)
Szarvas  Körösladány 1-1 (2015)
Körösladány  Szarvas 3-0 (2015)
Szarvas  Körösladány 2-0 (2014)
Körösladány  Szarvas 6-2 (2013)
Szarvas  Körösladány 0-2 (2013)
Körösladány  Szarvas 1-2 (2010)
Szarvas  Körösladány 2-1 (2009)

További párosítások: Dévaványa – Kondoros, Gyulai Termál – Vésztő, Rákóczi Vasas – Szeghalom, Jamina – Békéscsabai Előre II., Mezőhegyes – Méhkerék

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × négy =